Tech

Nagyon kevesen használják a közpénzből fejlesztett magyar levelezőt

A tavaly októberben elindított OnBox nevű magyar e-mail szolgáltatás nem kevesebbet ígért, mint a levelezés forradalmasítását, ám eddig úgy tűnik, hogy kevés a magyar felhasználó, aki a New Wave Media Group levelezőjét használja az olyan bejáratott megoldások helyett, mint mondjuk a Gmail.

Mivel hivatalos számokat nem kaptak, az Index webes forgalomelemzéssel foglalkozó eszközök segítségével vizsgálta meg alaposabban, hogy október óta hányan használhatják az onbox.hu weboldalát, így jutottak arra a megállapításra, hogy ugyan a Similarweb átlagban havi 150 ezer látogatót mér, de az eszköz működéséből kifolyólag ez egy túlbecsült szám lehet.

A Google Analytics számaival és két hasonló látogatottságú blog adataival összevetve körülbelülnapi ezer látogatónál is kevesebb lehet a valószínű érték, ami rendkívül alacsonynak számít. Ennek egyik oka lehet, hogy az indulás óta nem látszódnak a fejlesztés jelei sem, hiányoznak a Gmailre jellemző hozzákapcsolt szolgáltatások, és elég nagy a csend az Onbox hivatalos Facebook-oldalán is.

A projekt elhanyagoltnak tűnik, pedig nem kevés pénzt fordítottak rá: az összesen 643 millió forintból fejlesztett rendszert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs alap 340 millió forint közpénzzel támogatta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik