Tech

Elképesztően olcsó a kínai Apple Watch-klón

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

újságíró. 2018. 02. 05. 16:17

Korábban a témában:

A Xiaomi leányvállalata, a Huami másfél éve dobta piacra első fitneszkarkötőjét, azóta pedig számos okosórával is előrukkoltak. A cég most bejelentette, hogy világszerte elkezdik az Amazfit Bip okosóra értékesítését, ami eleinte csak az ázsiai piacon volt kapható, majd angol nyelvterüleken is elérhetővé vált annak International verziója.

A Bip dizájnját is tekintve egy Apple Watch-klón, ráadásul pont azt is nyújtja, amit az almások eszköze, csak éppen olcsóbban: mindössze 99 dollár, azaz körülbelül nettó 25 ezer forint, szemben az Apple 329 dollártól (nálunk 90 ezer forint) kezdődő modelljével.

Forrás: Huami

Az Amazfit Bip átlagos használat mellett 30 napig bírja szuflával, de amennyiben beérjük minimális mennyiségű értesítéssel, ez akár 45 napra is kitolható. Olyan aktivitásokat mér, mint az alvás, különféle kültéri sportok (futás, séta, biciklizés), van benne GPS, gyorsulásmérő, pulzusmérő, légnyomásmérő, szíja pedig cserélhető. Androidos és iOS-es eszközökkel is kompatibilis. Február 5-tól rendelhető a cég weboldaláról, hazai forgalmazásról egyelőre nincsenek információink.

SPECIFIKÁCIÓK:

  • 1,28 col átmérőjű színes érintőkijelző 2.5D Corning Gorilla Glass borítással
  • 3-tengelyes giroszkóp
  • Fotopletizmográf érzékelő (PPG)
  • Geomágneses érzékelő (iránytű)
  • Barométer
  • GPS + GLONASS
  • 20 milliméteres cserélhető szíj
  • IP68-as minősítés szerint ellenáll a pornak, esőnek, cseppnek
  • 190 milliamperóárs lítium-polimer akkumulátor
  • Súly: 31 gramm
A Xiaomi szexi okosórával rukkolt elő
Trendi, szexi, és elegáns, mégsem a miénk. Mi az?
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.