Tech

Különleges dolgot rejtegethetnek az Apple új gépei

A Bloomberg forrásai szerint az Apple három új Macet is bemutathat idén, két laptopra és egy asztali gépre számíthatunk, és mindegyikbe az almás cég saját gyártású koprocesszora kerülhet.

A legtöbb számítógépben egyetlen processzor (CPU) dolgozik, amit jellemzően az Intel vagy az AMD gyárt, ez az eszköz agya, ami elvégzi a feladatokat. Minél erősebb egy processzor, a gép annál gyorsabban hajt végre műveleteket, a segédprocesszorok pedig (amennyiben vannak) bizonyos feladatok elvégzését vállalják át.

TOUCH BAR. Forrás: Apple

A Bloomberg által említett lépés nem lenne olyan meglepő annak fényében, hogy az Apple 2016 óta több eszközébe is épített másodlagos processzort. A MacBook Próban ott a T1 chip, ami a Touch Bar érintőkijelzős sávot kezeli, a legújabb iMac Próban pedig a T2, ami amellett hogy a mikrofon és a FaceTime kamera feladataiban vesz részt, a rendszer biztonságos bootolásáért is felel.

A koprocesszorok segíthetnek abban is, hogy a jövőben még szívósabb üzemidővel rendelkező iPhone-okat és MacBookokat fejlesszenek. Az elemzők továbbá arra is nagy esélyt látnak, hogy az Apple ezután elsődleges CPU-kat is fejleszt, amikkel leváltaná az Intel hardvereit, ez pedig az utóbbi időben napvilágra került processzorbalhét is elnézve okos lépés lenne tőlük.

Minden számítógép veszélyben van processzorhiba miatt: így védhetjük meg magunkat
A mezei felhasználónak nem kell rettegnie, de azért telepítsünk minden frissítést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik