Tech

Minden, amit a legerősebb konzolról, az Xbox One X-ről tudni kell

Az Xbox One 2013 novemberében került a boltok polcaira, és röpke négy év után már a harmadik változat érkezik a Microsoft játékgépéből. Az Xbox One X viszont már nemcsak a külalakjában tér el az eredeti modelltől, de a hardver is jóval erősebb, mint korábban. Cikkünkben összeszedtünk mindent, amit a világ legerősebb konzoljáról tudni érdemes.

A Microsoft 2001-ben szállt be az otthoni játékgépek versenyébe, és az elmúlt 16 évben háromgenerációnyi konzolt dobtak piacra. Először volt a sima Xbox, ezt követte 2005-ben az Xbox 360, majd 2013.ban megérkezett az Xbox One, amiből idén már a harmadik verzió kerül a boltokba.

AZ XBOX-KONZOLOK HÁROM GENERÁCIÓJAForrás: Microsoft

A 2013-as alapmodellt tavaly váltotta le az Xbox One S, ami külalakját tekintve egy jóval kompaktabb változat (már külön tápegység sem kell hozzá), viszont hardverileg szinte semmit nem változott azon kívül, hogy képessé vált a 4K-s videojel továbbítására.

A hamarosan debütáló Xbox One X viszont egészen más tészta. Ennél a gépnél a mérnökök már a hardverhez is hozzányúltak, és az új konzol jóval erősebb, mint a sima Xbox One és a fazonigazított Xbox One S.

Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy egy teljesen új konzolgenerációval van dolgunk. Mindhárom Xbox ugyanazokat a játékokat futtatja, viszont az X-en minden program szebb és/vagy gyorsabb lesz, köszönhetően a burkolat alatt duruzsoló új komponenseknek.

A VALAHA LÉTEZETT LEGERŐSEBB KONZOL

A belcím nem túlzás, tényleg soha nem készült még olyan erős konzol, mint amit a Microsoft most tesz le az asztalra. Nyers erő tekintetében eddig a tavaly debütált PlayStation 4 Pro jelentette a csúcsot, de a korábban csak Project Scorpio néven ismert Xbox One X már ezt is túlszárnyalja.

Forrás: Microsoft

Az új gépben nyolc x86-os processzormag található 2.3 GHz-es órajellel, a grafikus processzor negyven, 1172 MHz-es számítási egységgel rendelkezik, amit 12 GB GDDR5-ös RAM egészít ki 326 GB/s-os sávszéllel. Emellé jön 1 TB-nyi tárhely, és a konzolban helyet kapott egy 4K UHD Blu-ray olvasó is.

Forrás: Digital Foundry

Mindez emberi nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy az Xbox One X akár arra is képes, hogy 4K-ban (2160p, avagy 3840×2160 pixel) futtasson bizonyos játékokat 60 képkocka per másodperces képfrissítéssel. A szeptemberben megjelent, Xbox One és Windows 10 exkluzív Forza 7 Motorsport például tényleg képes erre a teljesítményre, ami konzolon eddig nem tapasztalt látványt és sebességet eredményez.

Ez persze nem minden játékra igaz: az Assassin’s Creed Origins esetében például nem kerül 3840×2160 pixel a képernyőre, ehelyett a fejlesztők az úgynevezett checkboard renderelést (tehát egyfajta felskálázást) használva érték el, hogy az orvgyilkosos játék Ultra HD-ban pompázhasson.

A látvány persze így is lenyűgöző, de érdemes tisztában lennie azzal, hogy az Xbox One X sem képes arra, hogy minden egyes játékot natív 4K-ban futtasson.

Persze itt felmerül a kérdés, hogy mi értelme ennek a teljesítménynek, ha nincs a konzol mellé 4K és HDR képes tévénk? Aggódni azoknak sem kell, akik csak Full HD-s készülékkel rendelkeznek, hiszen az Xbox One X-en az „Enhanced” jelzővel ellátott játékok 1080p-ben is profitálni fognak az erősebb hardverből.

A fejlesztők az úgynevezett supersampling technológiával az alacsonyabb felbontású képernyőkre is optimalizálhatják a 4K-ra felkészített játékokat, ami azt jelenti, hogy Xbox One X-en szebbek és képfrissítés szempontjából gyorsabbak lesznek a játékok, mint például egy Xbox One S-en.

Az, hogy a fejlesztők miképp használják ki az új konzolban rejlő lehetőséget, az abszolút rájuk van bízva. A Rise of The Tomb Raider esetében például az Enhanced „verziónál” a játékosok dönthetnek, hogy natív 4K-ban szeretnének-e játszani, vagy 1080p-ben, ahol részletesebb környezet és magasabb felbontású textúrák várják a kalandorokat.

VISSZAFELÉ IS MŰKÖDIK

A Magyarországon 165 000 forint környékén megvásárolható Xbox One X egyetlen hátránya, hogy egyelőre kevés olyan, a Forza Motorsport 7-hez hasonló exkluzív cím van, ami maradéktalanul képes kihasználni az erősebb konzol erejét, sőt a Microsoft egyelőre nem nagyon jelentett be olyan AAA-kategóriás játékokat, amik hallatán milliók kapnák fel a fejüket.

Viszont öröm az ürömben, hogy az Xbox One X erejét nemcsak az új és a nemrégiben megjelent játékok használják ki. Már száznál is több programról tudjuk, hogy az Enhanced verzióik valamilyen formában kihasználják majd a legerősebb konzolban rejlő potenciált.

Az Enhanced változatok ráadásul ingyen járnak minden leendő Xbox One X-tulajdonosnak, hiszen ezek a verziók letölthető formában válnak majd elérhetővé közvetlenül az új konzol november 7-ei megjelenését követően. Az Enhanced lista többek között olyan címeket tartalmaz, mint a Dead Rising 4, a Diablo III: Reaper of Souls – Ultimate Evil Edition, Dishonored 2, Fallout 4, Halo 5: Guardians, The Witcher 3: Wild Hunt vagy éppen a Wolfenstein II: The New Colossus.

MÁR CSAK PÁR NAP

Az Xbox One X november 7-én kerül a boltok polcaira, a fentebb már említett 165 000 forintos áron, fekete kiszerelésben. A Microsoft legújabb terméke kétségtelenül a legerősebb gép lesz a piacon, és hamarosan egy minden részletre kiterjedő tesztet is közlünk a konzolról, amiben igyekszünk majd arra a kérdésre is választ adni, hogy kiknek érdemes beruházni a redmondiak brutális masinájára.

A cikket a PlayIT Show szponzorálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik