Az életünkre és kapcsolatainkra csápos polipként csavarodó Facebook két éve vezette be megosztó funkcióját, az adott napon több éve történt, régi posztokat és állapotfrissítéseket előásó Ezen a napon-t. A közösségi oldal akkor azt írta: az emberek szeretnek nosztalgiázni, ezért készítették el az eszközt. Mindez azon a gondolaton alapul, hogy a megosztott tartalmaink javarészt gondosan szerkesztett és válogatott, fontos pillanatok, amiket szívesen idézünk fel újra és újra (na és persze ezért még több mindent osztunk meg a pozitív visszaigazolások miatt, a Facebook célja pedig pont azt, hogy minél jobban érezzük magunkat az oldalon).
Aki egy friss szakításon van túl, az pontosan tudja, mennyire váratlan élmény a reggeli kávé közben azt a közös képet viszontlátni a hírfolyamban, amin még az egykori kedves ült ugyanazon a széken, vagy amikor az oldal az arcunkba vágja, hogy három éve ekkor állítottuk át a kapcsolati státuszunkat, elvesztettük a munkahelyünket, vagy egy hozzátartozónkat gyászoltuk.
Dolgok mindig történnek, ez az élet velejárója: eltűnnek mellőlünk emberek, elköltözünk, új kapcsolatokat kötünk, a digitális lábnyomunkat pedig nem egyszerű eltüntetni, ha már egyszer önként hagytunk magunkból valamit valahol.
Árulkodó reakciók
Az Ezen a napon egy összetett algoritmust használ, ami a technológia lehetőségeihez mérten próbálja kiszűrni, mely posztok zaklathatják fel a felhasználót. Pár dolog egyértelmű: ha letiltott, vagy elhunyt személy fiókjához kapcsolódik egy bejegyzés, azt nem ássa felszínre a nosztalgiafunkció.
Ám ezeken az alapvetéseken túl árnyaltabbá válik a helyzet: honnan tudhatná egy algoritmus, mi lesz az, ami elindít bennünk egy nem várt érzelmi lavinát?
A Facebook felhasználóiélmény-tervezőjeként és egyben emlékkutató pszichológusaként dolgozó Artie Konrad blogposztban mesélt arról, hogy elsősorban a posztra érkezett lájkok, kommentek száma a meghatározó, az évek során pedig az is feltűnt nekik, hogy amit a felhasználók szívesen osztanak újra, az valami különösen jó dolog lehet.
A sok interakció viszont korántsem jelenti azt, hogy pozitív emlékről van szó. Ugyanúgy kaphatunk sok gratuláló hozzászólást egy gyermekáldás hírére, ahogy együttérzést tanúsító gyászolást egy temetési ceremónia csendéletére.
Többek közt ebben is vannak a közösségi oldal segítségére a tavaly bevezetett reakciók: sokkal többet felfed a poszt érzelmi töltetéről, hogy milyen reakciók érkeztek rá,
Részben megoldást jelenthetnek majd a jövőben a már fejlesztés alatt álló arcfelismerő algoritmusok, amik meghatározhatják a videókon és a képeken szereplő emberek arcára kiülő érzelmeket, ezt főleg hirdetési célokra tervezi használni a cég, de már belegondolni is ijesztő, hogy mi lesz akkor, ha a Facebook képes lesz megmondani, hogy éreztük magunkat a fotón.
Ma még hiányzol, holnap már nem
Az emlékek összetettek és személyesek, komplexitásukat évek óta kutatják a szakemberek, többek közt azt is, hogy minek a hatására alakul át egy pozitív élmény idővel negatívvá (például egy megszakított kapcsolat), és hogy a régi nehézségek miként szépülnek meg az idő múlásával (például a középiskolai évek).
A Facebook algoritmusától is képtelenség elvárni, hogy tudja, melyik az a poszt, ami többé nem kedves számunkra, főleg hogy az offline térben is nem várt ingerek érhetnek minket adott személyhez fűződően, újraírva benyomásainkat. Értékeink, elképzeléseink és személyiségünk is idővel változik, és azért mert évekkel ezelőtt valamit közzétettünk, ma már nem biztos, hogy látni szeretnénk.
A cég emlékkutatója is arról ír: a Facebook is csak kísérletezik azzal, hogyan lehet óvatosan közelíteni a felhasználók lelkéhez. A régebbi emlékek a meglepetés és a nosztalgia erejével hatnak, míg a havi visszatekintések a közelmúltbeli jó élmények megélését nyújtják el, a Facebook felmérése szerint ugyanis a frissebb, jó emlékek pozitív hatással vannak a hangulatra.
A közösségi oldal ezért egyetlen dolgot tud tenni: több kontrollt ad a felhasználó kezébe. Egyelőre annyit tehetünk, hogy letiltjuk azokat a bizonyos dátumokat, embereket, amelyek robbanthatják a bombát, vagy teljesen kikapcsoljuk az értesítéseket, hogy ne lássunk semmilyen emléket.
Még csak a felszínt kapargatjuk
Az egészet egyszerű lehet letudni azzal, ha a jövőre gondolva megfontoltabban osztunk meg dolgokat a neten, helyén kezeljük azokat, feldolgozzuk a múltbeli sérelmeket, de ez nem mindenkinek megy könnyen. Dr. Julia Shaw, társadalomkutató szerint egy digitális térben váratlanul felbukkanó emlék
A neten is több ilyen személyes élménybeszámolót olvashatunk, Eric Meyer blogposztban mesélt arról, hogy a Facebook év végi összegző videójában mennyire fájó érzés volt viszontlátni halott lánya arcát, és egyszerűen „algoritmikus kegyetlenségnek” nevezi az élményt. Megjegyzi azt is, hogy a közösségi oldal csak a boldog felhasználókra gondol, azokra pedig nem, akik nehéz éven vannak túl.
Tavaly januárban történt az is, hogy számos francia felhasználó haragudott meg azért, amiért a funkció a Charlie Hebdo-támadás fájó emlékeivel töltötte meg a hírfolyamot és szívüket.
A Vice újságírója arról ír bejegyzésében, hogy egy hat éve feltöltött, abuzív párjával készült képet ásott elő az oldal, és mivel poszttraumástressz-szindrómával küzd, nagyon érzékenyen érintette a dolog. Jon Elhai a Toledo Egyetem pszichológusa is úgy gondolja, hogy a feldolgozás folyamatát nehezítik az ilyen traumatikus emlékeztetők.
A kutatók is csak a felszínt kapargatják, és egyelőre Sokkal több kutatást kell még végezni azzal kapcsolatban is, hogy az embereket mi motiválja adott tartalom megosztására, és miért nem kívánják azt később látni.
Magunk vonulunk a virtuális csatamezőre
A rossz tapasztalatokat és élményeket is sokan teszik közzé annak reményében, hogy nem küzdenek egyedül negatív gondolataikkal, a közösségi oldalak alapvetően nem köteleznek minket érzékeny dolgok megosztására. A különösen megrázó pillanatokat pedig belül mindennap magunkkal hordjuk, akár az azokból levont tanulságok formájában emlékeztetőként.
Nem az Ezen a napon az egyetlen funkció, amely érzelmi csatatérré változtatja az internetet – elég egy bántalmazó ismerősről látott fotó egy másik ismerős profilján, egy gyakran látogatott hely adatlapja, ahol fájó dolgok történtek velünk, vagy csak ha egy régi ismerős a semmiből küld felkérést,
Fel kell tennünk hát magunknak a kérdést, ezeknek a veszélyeknek az ismeretében is részt veszünk-e a közösségi médiavilág mindennapjaiban.
Addig is a rendelkezésünkre álló adatvédelmi funkciók, a szűrt értesítések, a jól megválasztott fiókbeállítások segíthetnek a legtöbbet, a többivel végső sorban magunknak kell elszámolnunk, a megoldást nem várhatjuk algoritmusoktól.
