Tech

A Nokia 9-ről is eltűnhet a fülhallgató jack

Pár hónapja már pletykálják, hogy a Nokia márkanevet birtokló HMD Global még az év vége előtt piacra dobhat egy második csúcsmodellt, amit egyelőre Nokia 9 néven emlegetnek a lapok a Nokia 8 után. Ugyan a Nokia 8 korrekt hardverrel látták el (bár rossz szájízt hagyott a kritikusokban a borsos árcímke), nem elég ahhoz, hogy a Galaxy S8-cal versenyezzen, valószínűleg ezt a rést töltené be a HMD egy még erősebb zászlósmodellel.

A Nokia 8 csúcsmobil a nagyokkal is felveszi a versenyt
A keskeny kávás és vízálló őrületből egyelőre még kimaradnak.

A csúcsmobilt most 3D-s rendereken láthatjuk az OnLeaksnek köszönhetően, melyek alapján már több dologra is következtetni lehet. A telefon ugyan vékony lesz (7,5 milliméter), a kitüremkedő kamera részen 8,9 milliméterre számíthatunk.

Ahogy a források is rebesgették, a Nokia is felszáll a széltől szélig terjedő, vékony kávákkal felszerelt modellek trendhullámára, egy 5,5 hüvelykes, QHD+ felbontású AMOLED panel kerülhet rá, ami a Samsung Galaxy mobiljaihoz hasonlóan lekerekített szélekkel operál majd.

A renderek  és a korábbi híresztelések szerint duálkamerás-rendszert kap: két darab 13 megapixeles hátlapi kameráról, ledes villanóról, lézeres autófókuszról számoltak be korábban a franciák. Míg az egyik hátlapi szenzor színes, addig a másik monokróm módban készít felvételeket, ahogy azt a Huawei készülékénél is láthattuk. Az ujjlenyomat-olvasó is a hátlapra kerül, és úgy tűnik, hogy a HMD is lemond a 3,5 millis fülhallgató jackről, legutóbb a Google döntött így a Pixel 2 telefonoknál.

Erőben a mostani csúcsmobilokhoz sorakozhat: eddig úgy tűnik, hogy a Snapdragon 835-ös csipjét kapja meg 64 gigabájt tárhely és 4 gigabájt memória társaságában. 750 eurós árcímkét valószínűsítenek neki, ami nettó 230 ezer forintot jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik