Tech

Végre rendesen odacsaphatunk a náciknak

Október 27-én érkezik PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re a Wolfenstein II: The New Colossus, amiben a játéksorozat jó szokásához híven a Harmadik Birodalom képviselőinek valagát rúghatjuk szét, méghozzá meglehetősen körülmények között, mindenféle agyament fegyvereket bevetve.

A legújabb rész alternatív univerzumában a nácik a 60-as években már az Egyesült Államokat is leigázták, és William J. Blazkowicz bőrébe bújva az a feladatunk, hogy felvegyük a kapcsolatot a helyi ellenállással, hogy az ő segítségükkel

robbanthassuk ki a második függetlenségi háborút.

A Wolfenstein II: The New Colossus klasszikus belső nézetes lövöldözős játék, és a No more nazis! című új előzetesben abból kapunk jókora adag ízelítőt, hogy pontosan mire számíthatunk idén októberben.

A MachineGames fejlesztette FPS-ben most is változatos helyszíneken apríthatjuk az ellenfeleket, és az egészen új típusú ellenfeleket eddig sosem látott mordályokkal szedhetjük majd darabokra, sőt ezúttal is visszatér a lehetőség, hogy egyszerre két fegyverrel vonuljunk harcba, viszont most már nem muszáj, hogy ugyanolyan típus legyen mindkét kezünkben.

Jó hír továbbá, hogy a program nem csak a fentebb említett platformokra jelenik meg, hiszen a játékot kiadó Bethesda Softworks nemrég bejelentette, hogy a Wolfenstein II: The New Colossus érkezik Nintendo Switchre is, bár ez a verzió csak valamikor 2018-ban kerül majd a boltok polcaira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik