Számos szupermarket és webáruház hirdet jobbnál jobb akciókat az iskolakezdés kapcsán, és bár a gyermekek örülnek az újonnan vásárolt eszközöknek, fontos, hogy megtanítsuk őket a biztonságos használatra is – hívja fel a figyelmet a QUADRON Kibervédelmi Szolgáltató Kft. közleménye.
A hordozható eszközök előnye egyben hátrányuk is: könnyű ellopni, leejteni, elveszteni. Gyerekek esetében pedig új veszélyes terepeket jelenthetnek a menzák, iskolapadok vagy a buszok. Azonban amíg egy laptop vagy egy telefon elvesztése komoly anyagi veszteség lehet, sokkal nagyobb kár, ha azt veszítjük el, ami rajta van: adatainkat, emlékeinket. Ezek védelmének első és legfontosabb szabálya, hogy használjunk valamilyen kódot, jelszót az eszköz lezárására.
Nyomatékosítsuk a kicsiben, hogy
Adatainkat nemcsak a fizikai lopástól kell védeni, hanem az olyan rosszindulatú programok ellen is, amik mind a telefonon, mind a számítógépen keresztül fenyegetnek. Mielőtt gyermekünk kezébe adnánk az új eszközt, első dolgunk legyen, hogy valamilyen antivírus-védelmet tegyünk rá. Javasolt a nevesebb cégek (Kaspersky Lab, ESET, Norton) megoldásait keresni, az alapverziók általában ingyen elérhetők.
A legtöbben figyelmen kívül hagyják a vezeték nélküli routerek beállításait, amik az egyik legnagyobb veszélyforrást jelentik, hiszen lehetőséget adnak a hozzáértőknek arra, hogy hozzáférjenek adatainkhoz. Mindenképp érdemes
Manapság a digitális eszközökkel jól hasznosítható felhőalapú tárhelyet és alkalmazásokat is kaphatunk, de érdemes figyelni arra, hogy a legfontosabb fájlokról (fotók, rajzok, dokumentumok, házi feladatok) mindig legyen biztonsági mentés kéznél arra az esetre, ha nincs internetkapcsolatunk, és nem tudunk hozzáférni azokhoz.
Osztálynapló a felhőben?
A fenti tanácsokat azért is érdemes figyelembe venni, mert egyre több iskolában vezetik be az úgynevezett Elektronikus Osztálynaplót, ahol gyermekünk iskolai előmenetelét tudjuk nyomon követni. Tekintve, hogy ez is egyfajta online szolgáltatás – ha úgy tetszik felhő – a biztonsági szabályok betartása információvédelmi szempontból különösen érvényes erre is – zárja gondolatait Solymos Ákos, a QUADRON szakértője.
Összességében, ha nyugodt digitális iskolakezdést szeretnénk, akkor négy dologra koncentráljunk a gyerkőccel együtt:
- Vigyázzunk az eszközeinkre!
- Legyenek védve az adataink illetéktelen hozzáférésektől és rosszindulatú programoktól!
- Legyen védett a vezeték nélküli hálózatunk otthon, és ügyeljünk arra, hogy hol milyen szolgáltatást használunk!
- Legyen mentésünk, ha lehet több példányban, egymástól távol!