Tech

Döbbenetesen nagy lesz a LEGO rejtélyes Star Wars-készlete

A dán játékgyártó már hetek óta csepegteti az információkat a valaha készült legnagyobb LEGO-készletről, amiről mostanáig csak azt lehetett tudni, hogy Star Wars a tematikája, és közel ötször nagyobb lesz a nemrégiben kiadott London Busnál. Most pedig az is kiderült, hogy összesen hány elemből lesz összerakható a valóban hatalmasnak ígérkező építmény.

A dán cég augusztus elején kezdte meg a sokakat izgalomban tartó rejtélyes LEGO-készlet kampányát, és kezdetben csupán annyi információt osztottak meg a rajongókkal, hogy az új szett doboza 4,86-szor nagyobb lesz, mint a nyár folyamán kiadott, 1686 alkatrészből megépíthető London Bus csomagolása.

Forrás: LEGO / Twitter

A következő érdekesebb puzzle-darabka két héttel később érkezett, méghozzá egy videó formájában, amiből már az is kiderült, hogy egy olyan Star Wars-készletről van szó, ami október 1-én kerül majd a boltok polcaira. Addig persze még hátra van közel másfél hónap, így a dánok tegnap újabb beszédes információmorzsával „sokkolták” a tűkön ülő rajongókat.

A rejtélyes építmény több darabból fog állni, mint az eddigi legtöbb elemet számláló hivatalos LEGO-építmény, az 5922 alkatrészből összeállítható Taj Mahal: az új rekord 7541 elem, ami első blikkre még a profi építőknek is minimum 12 órás elfoglaltságot jelent.

Hogy elképzelésünk lehessen róla, ez pontosan mennyi LEGO, a dán cég egy illusztrációt is közzé tett, habár nyilvánvaló, hogy az októberig lakat alatt tartott építmény nem a képen látható elemekből fog állni.

Forrás: LEGO / Twitter

Sokan ugyanakkor már tudni vélik, hogy az ősz folyamán egy újabb Millennium Falconról hull majd le a lepel. A dánok ugyanis elkövették azt a hibát, hogy a fenti videó facebookos publikálásakor rövid ideig látható volt az UCS MF video tag, ami egyértelműen a Ultimate Collector’s Millennium Falcon rövidítése.

A feltételezés ráadásul már csak azért is megállja a helyét, mert idén lesz tíz éve, hogy hasonló névvel megjelent egy 5195 darabból összerakható Millennium Falcon. A készlet már régóta nincs forgalomban, és a megszállott gyűjtők körében igazi Szent Grálnak számít: az Amazonon jelenleg 5900 dollár környékén (1,5 millió forint) lehet hozzájutni egy eredeti példányhoz.

Forrás: LEGO

Figyelembe véve a kiszivárgott UCS MF információt, a tíz éves jubileumot, illetve a tényt, hogy a télen érkező új Star Wars-filmben is fontos szerepet kap a Millennium Falcon, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy tényleg újabb gyűjtői verziót kap Han Solo legendás űrjárműve. Mindez persze még csak találgatás, de mivel a szett október 1-én jelenik meg, így már biztos, hogy nem kell sokat várnunk a leleplezésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik