Tech

Rengeteg játék fogja kihasználni az új Xbox brutális erejét

A kölni Gamescom, az év második legnagyobb játékexpója hivatalosan csak augusztus 22-én kezdődik, de a Microsoft már vasárnap este megtartotta a hagyományos sajtótájékoztatóját, ami ezúttal – értelemszerűen – az ősszel érkező Xbox One X-ről szólt.

A vasárnap esti zártkörű, de a neten is közvetített sajtótájékoztató idején ez már tudni lehetett, de azért vegyük gyorsan át újra: a 2013 őszén bemutatott alapmodellnél jóval erősebb hardverrel felszerelt Xbox One X november 7-én kerül kereskedelmi forgalomba a világ minden táján, méghozzá 500 dolláros áron.

Az áfát is beleszámolva nagyjából 165 000 forintos minimum kezdőárat jelent majd Magyarországon, így a Microsoft új gépe máris az első helyre ugrott, már ami a játékgépekért kért legtöbb pénz versenyét illeti.

Forrás: Microsoft

Ezért az összegért a masinában nyolc x86-os processzormag található 2.3 GHz-es órajellel, negyven, 1172 MHz-es számítási egységgel, amit 12 GB GDDR5-ös RAM egészít ki 326 GB/s-os sávszéllel. Emellé jár egy 1 TB-os merevlemez, és ellentétben a PS4 Próval, a Microsoft új gépében helyet kap egy 4K UHD Blu-ray olvasó is. A gyártó ígérete szerint ez elegendő lesz arra, hogy a gép natív 4K felbontásban futtasson játékokat, 60 képkocka/másodperc képfrissítés mellett.

A Microsoft sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a gép már előrendelhető, és készül belőle egy speciális, Project Scorpio Edition is (ez volt a gép kódneve a hivatalos bejelentés előtt), ami limitált darabszámban érhető el, és abban különbözik az alap verziótól, hogy érkezik hozzá egy talp, amivel a gép állítva is tárolható, illetve a ház és a kontroller egyedi festést kap.

Forrás: Microsoft

Hatalmas meglepetéseket az esemény nem tartogatott: kiderült, hogy az Xbox One-konzolok operációs rendszere hamarosan frissülni fog, és ebben már lesz világos színekkel operáló Light Mode is, illetve a redmondi cég bejelentette, hogy az Xbox One S modellből hamarosan elérhető lesz egy Minecraft tematikájú változat is – szintén limitált kiadásban, kifejezetten a rajongóknak.

Forrás: Microsoft

Igazán ütős új játékot vasárnap nem mutatott be a Microsoft, a legnagyobb visszhangot az általunk is megénekelt Assassin’s Creed Origins előzetes kapta, illetve kiderült, hogy a hihetetlenül népszerű Player Unknown’s Battlegrounds érkezik Xbox-ra, és a játék kiadását a redmondi cég fogja intézni.

Új előzetest kapott a Middle-Earth: Shadow of War, kiderült, hogy a Sea of Thieves cross-platform játék lesz a PC és az Xbox One között, így a két platform tulajdonosai közösen is játszhatnak majd, fellebbent a fátyol a viszonylag nagyot hasaló Xbox One-exkluzív ReCore Definitive Edition kiadásáról, illetve bejelentették a Jurassic World Evolution című játékot, amiben a Tycoon-módra építhetünk és menedzselhetünk majd egy őslényparkot.

Az este legnagyobb „meglepetése” pedig az volt, hogy a Microsoft bejelentette, hogy az Xbox One X megjelenésekor száznál is több játék fogja kihasználni az erősebb hardverrel felszerelt gépben rejlő lehetőségeket. A játékok ingyenes letöltések formájában kapják meg a szükséges kiegészítést, és a frissített verziók már támogatni fogják a 4K felbontást (felksálázott vagy natív), az anizotropikus szűrési eljárást, a HDR-t és a korábbinál nagyobb felbontású textúrákat.

AZ XBOX ONE X-ET KIHASZNÁLÓ JÁTÉKOK TELJES LISTÁJA:

  • A Plague Tale: Innocence
  • Anthem
  • ARK: Survival Evolved (Game Preview)
  • Ashen
  • Assassin’s Creed Origins
  • Astroneer
  • Battlerite
  • Below
  • Black Desert
  • Brawlout
  • Chess Ultra
  • Code Vein
  • Conan Exiles
  • Crackdown 3
  • Danger Zone
  • Dark and Light
  • Darksiders III
  • Dead Rising 4
  • Deep Rock Galactic
  • Diablo III: Reaper of Souls – Ultimate Evil Edition
  • Dishonored 2
  • Dishonored: Death of the Outsider
  • Disneyland Adventures
  • Dovetail Games Euro Fishing
  • Dragon Ball Fighter Z
  • Dynasty Warriors 9
  • FIFA 18
  • Elex
  • Elite: Dangerous
  • EVERSPACE ROCKFISH
  • F1 2017
  • Fable
  • Fallout 4
  • Farming Simulator 17
  • Final Fantasy XV
  • Firewatch
  • For Honor
  • Forza Horizon 3
  • Forza Motorsport 7
  • Gears of War 4
  • Gravel
  • Halo 5: Guardians
  • Halo Wars 2
  • Hand of Fate 2
  • Hello Neighbor
  • Hitman
  • Homefront: The Revolution
  • Injustice 2
  • Jurassic Park Frontier
  • Killer Instinct
  • Killing Floor 2
  • Kingdom Come: Deliverance
  • Life is Strange: Before the Storm
  • Madden NFL 18
  • Mafia III
  • Mantis Burn Racing
  • Metal Gear Survive
  • Metro: Exodus
  • Middle-earth: Shadow of War
  • Minecraft: Xbox One Edition
  • Minion Masters
  • Monster Hunter: World
  • NBA 2K18
  • Need for Speed Payback
  • Ooblets
  • Ori and the Will of the Wisp
  • Outcast – Second Contact
  • Outlast 2
  • Paladins
  • Path of Exile
  • Pixar Rush
  • PlayerUnknown’s Battlegrounds
  • Portal Knights
  • Pro Evolution Soccer 2018
  • Project Cars 2
  • Quantum Break
  • Raiders of the Broken Planet
  • Railway Empire
  • Real Farm Simulator 2017
  • ReCore
  • Resident Evil 7: Biohazard
  • Rime
  • Roblox
  • Robocraft
  • Rocket League
  • Sea of Thieves
  • Slime Rancher
  • Smite
  • Sonic Forces
  • Star Wars Battlefront 2
  • State of Decay 2
  • Steep
  • Strange Brigade
  • Super Lucky’s Tale
  • Superhot
  • Surviving Mars
  • Tennis World Tour
  • The Artful Escape
  • The Crew 2
  • The Darwin Project
  • The Elder Scrolls Online: Morrowind
  • The Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition
  • The Last Night
  • The Long Dark
  • The Surge Focus
  • The Witcher 3: Wild Hunt
  • Titanfall 2
  • Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands
  • Tom Clancy’s The Division
  • Train Sim World
  • TT Isle of Man – Ride on the Edge
  • Warframe
  • Warhammer: End Times – Vermintide
  • We Happy Few
  • Wolfenstein II: The New Colossus
  • World of Tanks
  • WRC 7 FIA World Rally Championship
  • Zoo Tycoon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik