Tech

Jobb, ha nem használunk szmájlit a munkahelyi levelekben

Bár kedves gesztusnak tűnhet, a hivatalos e-mailekben írt smiley karakter cseppet sem azt a pozitív hatást kelti a címzettben, mint azt várnánk, sőt negatívan befolyásolja a fontos információk átadását is.

A Ben-Gurion Egyetem által végzett kutatásban 549 résztvevő benyomásait vizsgálták 29 országból. A kísérletben azt kérték az alanyoktól, hogy olvassanak el egy ismeretlentől érkező, munkához kapcsolódó levelet, majd ítéljék meg a küldő szakmaiságát és kedvességét, illetve küldjenek neki választ is.

Az eredmények szerint a személyes kommunikáció során elejtett mosolyokkal ellenben az írott hangulatjelek az olvasóban nem keltenek pozitív érzést, és használatuktól kevésbé tűnik profi szakembernek a küldő.A szmájli használata befolyásolta a címzett által visszaküldött levél minőségét is: a hivatalos hangnemben írt válaszlevelek részletesebbek voltak, és több releváns információt tartalmaztak, ha a beérkező levélben nem volt szmájli.

Egy másik kísérletben a szmájlik, illetve a mosolygó és semleges arcot ábrázoló fotók által keltett benyomásokat hasonlítottak össze.  A valódi embereket ábrázoló fényképek esetében az alanyokban hozzáértés és barátságosság érzetét keltette egy mosolygó arc, míg a semleges arcú embereket ábrázoló képeken ez kevésbé volt jellemző.

A hivatalos e-mailekben viszont semmi pozitív hatása nem volt a mosolygó fejecske használatának, ráadásul attól kevésbé tűnt hozzáértőnek a küldő is, így megállapították: a szmájli használatát érdemes inkább mellőzni az ilyen típusú levelekben, és azt csak akkor érdemes használni, ha valóban ismerjük a címzettet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik