Tech

Megjelent az első, vezeték nélkül tölthető laptop

Megjelent a Dell legújabb Latitude-szériás laptopja, ami amellett, hogy a legvékonyabb és legkönnyebb kereskedelmi forgalomban kapható Windows-alapú kétfunkciós készülék, emellett vezeték nélkül is tölthető. Ezért viszont mélyen zsebbe kell nyúlni.

A Dell piacra dobta Latitude 7285 nevű, táblagépként és notebookként is használható hibridét, ami még a CES-en mutatkozott be. A készülék elképesztő vékonyság mellett vezeték nélküli töltéssel újít, amit megvásárolható kiegészítőkkel élvezhet a felhasználó. Ehhez a mágneses rezonancián alapuló WiTricity technológiát használja.

Vezeték nélküli billentyűzettel, és egy töltőpaddal tölthető, ám ezért borsos árat kell fizetni: az eszköz 1200 dolláros (325 ezer forint) kezdőárán felül még további 550 dollárt (148 ezer forint) kell kifizetni a billentyűzetet és töltőpadot tartalmazó csomagért. A táblagépet a billentyűzetes dokkolóra csatlakoztatva úgy tölthetjük, ha alá tesszük a töltőlapot is.

A kütyühöz emellett olyan további vezeték nélküli perifériaeszközök csatlakoztathatók, mint egy saját áramforrással rendelkező kijelző, egér vagy billentyűzet, a cég nagy lépést tett előre a kábelektől való függetlenedésért.

Forrás: Dell

A 12, 3 hüvelykes Latitude 7285 a Microsoft Surface Pro vonalával versenyez. Az 1.199 dolláros kezdőárért cserébe 8 gigabájt memóriát, és 128 gigabájt SSD tárhelyet kapunk. 2880×1920 felbontású panellel, és Intel Core i5 Kaby Lake processzorral szerelték fel, és az Apple Macbookjától eltérően két Thunderbolt 3 USB-C port is került rá. Mélyebben zsebbe nyúlva több memória, tárhely, vagy akár Core i7-es chippel felszerelt variánsban is elérhető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik