Tech

A Spectacles igazi fesztiválkellék: kezek nélkül kamerázhatunk

Kezdődik a Volt-fesztivál, a nyár pedig pörög ezerrel: így épp időszerű volt kipróbálni egy igazi kelléket, a Snapchat 46 ezres kamerás szemüvegét, ami egyszerre védi a szemet a vakító napsugaraktól, s közben rögzíti az emlékeket. Ha az agyunk törölt párat az éjszaka során egy buli vagy koncert közepén, a Spectacles segít.

A Snap Inc.nagyon okosan járt el, amikor először piacra dobta kamerás szemüvegét tavaly szeptemberben: az Egyesült Államokban csak 3-4 automatából lehetett beszerezni, igazi kuriózumnak számított.

Aztán ahogy kezdett volna lecsengeni az őrület, bejelentették, hogy immár rendelhető a szemüveg Európában is, hozzánk legközelebb Ausztriában. Ám továbbra is ledobnak egy napra, hétre vagy hónapra egy automatát (Snapbot) a világ különböző pontjaira, hogy aki nem akar a kiszállításra várni, az rögtön be tudja szerezni az eszközt.

Snapbot Berlinben Fotó: 24.hu

Így jártam el én is, amikor a OnePlus 5 bemutatóra mentem ki Berlinbe, megkerestem a nagy sárga automatát, és 150 euróért, azaz kicsit több mint 46 ezer forintért beruháztam egy szemüvegre. Háromféle színből lehetett választani: barack, türkiz és fekete. Az automatában csak kártyával lehetett fizetni.

Amikor a sárga doboz zenélve-villogva kiadta a Spectacles-t, többen meg is álltak, megnézni, megkérdezni, mi történik.

Itt szögezném le: a Snapchat appot fejlesztő cég szemüvege nem okos, mindössze kamerás – a Google Glass-szal ellentétben nem vetít a szemünk elé menüt, térképet, bejövő hívásokat vagy egyéb információkat. Igaz, cserébe jól néz ki, érzésre nem nyom sokkal többet a saját 1500 forintos napszemüvegemnél.

Mindenkinek jól áll Fotó: 24.hu

KAMERÁZNI SZABAD KEZEKKEL

A Spectacles különlegessége, hogy úgy tudunk vele felvételeket rögzíteni, hogy közben a kezeink szabadon vannak, mivel a kamera a szemüvegbe van építve.

Így lehet közben babakocsit tolni, főzni, festeni, vezetni, dolgozni, de akár műteni is – egy brit oktatósebész épp arra használta, hogy műtét közben rögzítse vele a fő mozdulatokat a hallgatóknak. Persze a helyzet nem volt teljesen ideális, a gombot ugyanis a segédje nyomta meg, amikor kellett.

S akkor itt jön maga a használat. Mielőtt elkezdenénk használni a Spectacles-t, érdemes teljesen feltölteni. Ehhez elég betenni a sárga, háromszögalapú tokba, mint egy Macbook töltője, mágnesesen rácsatlakozik és ott tartja a szemüveget, még ha a tok a táskában bucskázik is.

Én elkövettem azt a hibát a nagy lelkesedés közepette, hogy kibontás után rögtön rögzíteni kezdtem vele, aztán amikor a telefonon a Snapchat appal párosítani akartam, az sorra hibát jelzett androidos telefonokon (Samsung S7 edge, Huawei P10, OnePlus 3) és iPhone-on is.

Hard resetelni kellett, ezzel pedig a felvételek is törlődtek, feltöltöttem, s utána már fél perc alatt össze tudtam párosítani bármelyik mobillal.

Spectacles a sárga tokjában Fotó: 24.hu

A szemüveg nagyjából 100 darab 10 másodperces felvételt tud készíteni egyetlen töltéssel, nagyjából egy napot tudunk vele végigkamerázni. A kamera a szemüveg jobb felső sarkában van. Ha rögzíteni akarunk a bal száron található gombot kell megnyomni:

  • egyszer – ha 10 másodpercet,
  • kétszer – ha 20 másodpercet,
  • háromszor – ha 30 másodpercet akarunk felvenni.

Azt azonban érdemes tudni, hogy fél perc esetén is 3 darab 10 mp-s felvételt kapunk, ezeket össze kell fűzni.

A szemüveg bal felső sarkában lévő LED-fény jelzi, ha a Spectacles épp rögzít. Ha erre koppintunk rá kétszer, a kör annyira villan fel, amennyire az akkumulátor fel van töltve. Ha az érdekelne minket, a tok mennyire van feltöltve, annak az oldalán van egy gomb, be kell nyomni, a külső aksikhoz hasonlóan négy pötty jelzi, mennyi kraft maradt benne.

Bal felül megyomjuk a gombot, és felvillan a rögzítést jelző fény Fotó: 24.hu

A kamera 115 fokos, nagylátószögben körfelvételt rögzít. Nagyon látványos, amikor telefonon nézzük meg az eredményt, hiszen függőlegesen és vízszintesen is tarthatjuk, attól függően, melyik részét akarjuk nézni. Úgy kell elképzelni, mintha a mobil kijelzője lenne hosszában a kör átmérője, így szabadon forgathatjuk a készüléket, hogy újabb részletek bukkanjanak fel.

A Spectacles igazi fesztiválkellék: kezek nélkül kamerázhatunk 5

SZINKRONIZÁLÁS MOBILLAL

A szemüveg hátránya, hogy Snapchat appal lehet csak szinkronizálni a videókat.

  1. Először be kell kapcsolani a wifit és a Bluetooth-t – ha HD-minőségben akarjuk a videókat megőrizni, azt csak wifin tudja továbbítani a szemüveg.
  2. A Snapchat appban rányomunk a bal felső sarokban a saját profilunkra.
  3. A szemüvegen be kell nyomni a rögzítésre szolgáló gombot, miközben ránézünk a saját Snap-kódunkra.
  4. Ha minden jól megy, és a két eszköz összekapcsolódik, akkor már csak a Spectacles nevét kell megadni, és létrejön a kapcsolat.

    Snapchaten Spectacles szinkonizálás Forrás: 24.hu

  5. A felvételeket automatikusan szinkronizálja a Snapchat app galériájába (Memories), ezt az app főoldalán a kamera gomb alatt találjuk.
  6. A Memories/Specs fülön sorra jelennek meg a videók. Ezeket aztán törölhetjük és megoszthatjuk.

A MEGOSZTÁS NEM LEÁNYÁLOM

S akkor jön a fekete leves: a megosztás – ahogy a 360 fokos Samsung gömbkamerával is éppen ezzel szenvedtünk a legtöbbet. A köralakú videókhoz automatikusan tesz egy fehér keretet a Snapchat, amikor azt külső appokba akarjuk küldeni.

Mivel összerúgták a port a Facebook által felvásárolt Instagrammal, amiért a képmegosztó folyamatossan koppintja legújabb fejlesztéseiket, funkcióikat, ezt az opciót nem kínálja fel automatikisan a megosztásra bökve.

A videót ki kell exportálni például egy felhő tárhelyre (iCloud, Google Photos vagy Drive), hogy onnan tudjuk továbbosztani. Legkönnyebb YouTube-ra feltölteni a videókat, de a felhőből vagy a gépre lementve már Facebookon vagy Twitteren is meg tudjuk osztani.

Azzal viszont számoljunk, hogy a Spectacles-zel való videózás és megosztás nem két másodperc. Ha több felvételt kell a telefonra átlőni, az akár negyed óráig is eltarthat. Onnan felhőbe lőni, s úgy továbbosztani pedig újabb értékes perceket vesz el. Így ez nem az az instant videomegosztás, amire manapság a legtöbben vágynak, hogy ott, akkor, azonnal tudjanak a helyszínről posztolni.

Főleg, hogy ha nincs wifi, akkor bluetoothon kell megosztani, azaz oda a HD-minőség.

  • A Facebookon is népszerű élő közvetítést is jobb ha elfelejtjük, ez a szemüveg nem alkalmas rá.
  • S akkor a trendi szelfikről is jobb, ha lemondunk, a Spectacles “befelé” nem tud rögzíteni, arra alkalmas, hogy az általunk látottakból megőrizzünk pár morzsát.

Viszont a Snapchat is éppen erről szól: 24 óráig fennmaradó üzenetek, videók, képek és matricák, maszkok tömege, ami a határidő lejártával végleg eltűnik. Az app legfrissebb újítása megkönnyíti, hogy az ismerősöket kövessük, egy világtérképen láthassuk posztjaikat. Így láthatjuk, érdemes-e lemenni Sopronba a Linkin Park koncertre, vagy milyen a tengerben úszni Barcelonában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik