Tech

Súlyos milliókat költ a Facebook a saját sorozataira

Az már régóta nem titok, hogy a legnagyobb közösségi oldal saját videós tartalmakkal igyekszik fenntartani a felhasználók érdeklődését a platform iránt, most viszont az is kiderült, hogy Mark Zuckerberg cége egyáltalán nem sajnálja a pénzt a sorozataira.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, a Facebook következő nagy projektje a saját gyártású sorozatok, ezért a cég sorra köti a megállapodásokat a stúdiókkal és tartalomgyártókkal. Mivel ez a terület még új a legnagyobb közösségi oldal számára, a humoros videókban utazó CollegeHumor egyik társalapítóját, Ricky Van Veent is leigazolták a feladatra, aki kreatív igazgatóként vezeti a kezdeményezést.

Az elmúlt hónapok pletykái szerint a közösségi oldal szeretne mindent lefedni a saját tartalmaival, így terveznek sportközvetítéseket, beszélgetős műsorokat és hagyományos sorozatokat is.

Utóbbira ráadásul egyáltalán nem sajnálják a pénzt, ugyanis a Wall Street Journal beszámolója szerint a Facebook már több ügynökséget is megkörnyékezett, hogy álljanak elő saját ötletekkel, és a lap értesülései szerint ezeken a „beszélgetéseken” már számok is elhangzottak: a közösségi oldal akár epizódonként három millió dollárt is hajlandó költeni az egyedi tartalmakra.

A Wall Street Journal értesülései szerint Zuckerbergék a nyár végén kívánják elindítani a saját programokat, és abban bíznak, hogy az új tartalmakkal sikerül megszólítani a 13-34 év közötti korosztályt. A készülő sorozatokról ugyan még semmi nem szivárgott ki, de a szakértők szerint olyasmire lehet számítani, mint a Hazug csajok társasága, a Botrány vagy éppen a párválasztós Nagy Ő.

Habár maga a Facebook még sosem erősítette meg a hasonló értesüléseket, az biztos, hogy hamarosan tényleg elindítják az első saját tartalmaikat, amire főleg azért van szükség, hogy tartani tudják a lépész az olyan versenytársaikkal, mint például a fiatalok körében rendkívül népszerű Snapchat, ahol már olyan médiavállalatok vannak jelen exkluzív tartalommal, mint például a Disney, az MTV vagy a Time Warner.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik