Tech

Az első ország, amely teljes egészében felkerült az Airbnb-re

Egy teljes ország került fel az Airbnb-re. Így akarják fellendíteni a turizmust.

Sok mindent láttunk már az Airbnb-n keresgélve faházaktól egészen kastélyokig, most pedig egy egész ország került fel a szállásmegosztó felületére.

A turizmus fellendítése érdekében a Visit Sweden szervezet közkinccsé nyilvánította a svéd földet. Mindezt az Allemansrätten, az a törvény tette lehetővé, amely kimondja: a természetben szabadon lehet kóborolni, aludni, enni vagy gyakorlatilag bármit csinálni, amihez az embernek kedve támad.

Mint a hirdetésben hangsúlyozzák, 447 435 négyzetkilométernyi terület áll rendelkezésre a tízmilliós lakossággal közösen; teljesen ingyenesen szállhatunk meg bárhol, s használhatjuk az anyatermészet nyújtotta kincseket – mindössze hoznunk kell egy sátrat, s tiszteletben kell tartani a környezetünket.

Svédek: néha nem is tudják, mennyire szerencsések.

mondta Natalia Brzezinski, a Brilliant Minds and Symposium Stockholm techkonferencia elnöke a projekt kapcsán.

Forrás: Visit Sweden/Airbnb

A svéd szabadtérhez való hozzáférés joga egyebek közt az alábbiakat tartalmazza:

  • Bármely földterülethez való hozzáférés joga, kivéve a magánterületek, illetve a lakóházak és művelt földterületek közvetlen szomszédságában (70 méter).
  • Engedélyezett sátrat felállítani.
  • A tábortűz engedélyezett.
  • Engedélyezett virágokat, gombákat és bogyókat gyűjteni.
  • Engedélyezett a tavakban úszni.
  • Engedélyezett a strandokra való belépés, a magánterületek tiszteletben tartásával.
  • Engedélyezett a horgászat az öt nagy tóban és az egész partvonal mentén.
  • Engedélyezett a magánutakon való közlekedés, ha csak a táblák nem jelölik azt másképp.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik