A pár nappal korábban említett Data Selfie kapcsán már feltettük a kérdést, hogy a Facebook vajon mennyit tudna rólunk, ha tényleg elkezdené kielemezni az adatainkat, amiket önként és dalolva adunk meg, legyen szó posztolvasási- és nézési szokásainkról, kommentjeinkről és likejainkról. Az új, Stalkscan nevű site (amelyet egy Inti De Ceukelaire nevű etikus hacker dobott össze) ezzel ellentétben azt mutatja meg, hogy mások konkrétan mit láthatnak azon posztjainkból vagy képeinkből, amelyekről azt hittük, hogy mások előtt védettek vagy rejtettek.
Ami ezt lehetővé teszi, az a site 2013-ban behirdetett és utána nagyon gyorsan eltemetett Graph Search nevű szolgáltatása, amivel hiperspecifikusan tudtunk volna keresni a felhasználók adatai között. Ezzel a Facebook gyakorlatilag a világ legnagyobb randioldalává (vagy stalkeroldalává, kinek hogy) válhatott volna, hiszen ezzel megnézhettük volna, hogy a városunkban ki likeolja ugyanazt, mint mi – és ez például a legenyhébb példája csak a több indexpontos kereséseknek. A szolgáltatás beindítása után azonban a Facebook érthetően gyorsan eltemette a szolgáltatást és nem is tette elérhetővé úgy, ahogy azt korábban ígérte, attól függetlenül, hogy a keresőrendszer maga aktív.
Ezt mutatja a Stalkscan is: megadjuk azon ember profilját, akinek adatait látni akarjuk, aztán strukturálva megkapjuk az adatokat: az általa likeolt képek, videók, posztok; az általa lekommentelt képek; azok a képek, videók és posztok, ahol őt tagelték… a lista hosszú és amennyiben rákattintunk pár opcióra és megnézzük a felugró oldalak URL-jeit, egész gyorsan érteni fogjuk a keresési logikát is. Fontos, említi meg a fejlesztő, hogy ha valaki úgy állít be a Facebookon valamire a jogosultságot, hogy rajta kívül senki se lássa, akkor nem is fogja, a Stalkscan ezen nem lát át. A pontatlanul vagy figyelmetlenül beállított jogosultságok viszont számos problémát okozhatnak, úgyhogy érdemes egy pár órát rááldozni arra, hogy barátaink, munkatársaink, főnökeink csak annyit lássanak, amennyit láthatnak, az ismeretlenek pedig tényleg csak annyit, amennyivel ki vagyunk békülve. Ami, remélhetőleg, kevés.
