Tech

Uniós támogatással fejleszt hálózatot a Magyar Telekom

Idén 270 ezer háztartásba visznek gyors vezetékes internetet.

Idén újabb 270 ezer háztartásban válik elérhetővé a nagysebességű, szélessávú vezetékes internet a Magyar Telekom hálózatfejlesztésének köszönhetően – közölte a vállalat az MTI-vel.

Az idei célkitűzések mintegy negyedét uniós forrásból valósítják meg, a Magyar Telekom Nyrt. és leányvállalatai összesen 12,2 milliárd forintot nyertek el a másodpercenként legalább 30 megabites sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére. Azt nem közölték, hogy saját forrásból pontosan mekkora összeget fordítanak erre.

A kivitelezési munkák már január végén, február elején elindulhatnak többek közt Vácon, Törökbálinton, Ercsiben, Répcelakon, vagy uniós támogatással olyan kistelepüléseken, mint Gödre, Kokad vagy Kehidakustány. Kora tavasszal folytatják a fejlesztést a XII. kerületben és a II. kerületben is, ahol szeptember végéig tízezer háztartás lefedését tervezik.

Mostanra már több mint 2,8 millió háztartás számára érhető el a Telekom „szupergyors” vezetékes hálózata, ebből csaknem 700 ezer háztartásban akár 1000 megabites sebességű szolgáltatást is igénybe vehetnek az ügyfelek. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik