Tech

A Microsoft még fizet is azért, hogy ne használj MacBookot

Az ajánlat inkább értelmezhető trollkodásként, mintsem valódi ajánlatként.

Rövid időn belül két nagy tech cég is bemutatta legújabb, leggyorsabb és egyben legdrágább számítógépeit. A sort a Microsoft kezdte, aki frissítette a Surface családot: a tavalyi rész után jött az új, gyorsabb, nagyobb akkuval szerelt Book, illetve kaptunk egy brutál jellemzőkkel bíró, Surface Studio nevű all-in-one gépet.

Valamit valamiért

Tegnap az Apple végre kirukkolt az új MacBook Pro csapattal, ahol minden könnyebb, vékonyabb, erősebb lett, amit megtoldottak még egy Touch Bar nevű érintő felülettel.

A Microsoft pontosan ezt követően bejelentette, hogy ha a felhasználók a használt MacBookjukat becserélik a Surface Pro 4 modellre, akkor annak árából akár 650 dolláros kedvezményt is kaphatnak.

ms_surfacepro4_tradeup

És hogy miért váltana egy MacBook tulaj egy Windows-t futtató Surface Pro 4-ra (a Studio és egyik Book modell sem szerepel az akcióban)? A MS egyértelműen arra célozgat, hogy a MacBook továbbra sem kapott érintő kijelzőt, miközben a Surface gépekkel rendelkezők imádják ezt a lehetőséget, és közel 100 százalékuk rendszeresen használja.

Ez vajon elegendő motiváció a váltásra?

A kérdés költői marad, még akkor is, ha nehéz elképzelni olyan forgatókönyvet, amelyben valaki egy Mac-ről Windows-ra váltana. De biztosan lesz ilyen is.

Nálunk bezzeg van érintés

Hogy meghozzák a kedvet a cserére, a Microsoft létrehozott egy oldalt, ahol modellenként ellenőrizhető, hogy mennyit kap érte a tulajdonosa. A „trade-up” (egy újabb finom fricska) program csak akkor igénybe vehető, ha a gép működőképes állapotban van, nincsenek karcok a kijelzőn, a házon, megvan és működik is a töltője, és az akku is rendben van, azaz töltő nélkül is megy a vas.

Az akció kizárólag az Egyesült Államokban vehető igénybe, mostantól november 10-ig tart, ami után nagyon jó lenne látni egy összesítést, hogy mennyien éltek a lehetőséggel. Van egy tippünk, hogy ilyet soha nem közöl majd a Microsoft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik