Nemrég mindenféle statisztikákkal és kutatásokkal alátámasztva is belekiabáltuk az éterbe, miszerint a hagyományos televízoózásnak és rádiózásnak egyre jobban beint az internet, ahogy a hagyományos celebeknek, műsorvezetőknek, médiaszemélyiségeknek odavágnak a YouTube-sztárok. Olyan srácok és lányok, akik néha csak egy webkamerával és az arcukba fordított lámpával kezdik, mégis pár hónapon belül százezrek nézik minden új “műsorukat”. Szóval elvben YouTube-vloggernek lenni nem olyan hihetetlenül nehéz, elkezdheti szinte bárki. Ezek után mégis itt egy könnyített pálya, amit épp az egyik legnevesebb YouTube-sztár, PewDiePie nevével fémjeleznek. Egy játék, egy szimulátor, ahol el kell játszanunk, hgy mi magunk is egyre híresebb YouTube-sztárok vagyunk. Hm.
Humphrey Bogart felhúzott félszemöldöke vagyok, ahogy szembenézünk egymással: a PewDiePie’s Tuber Simulator meg én. Gyermekkorom (meg a korai PC-s játékipar) hozadéka, hogy olyan szimulátort érdemes játszani, amikhez jó eséllyel közünk sem lesz a valós életben. Szóval amikor három percen át néztem párévesen, megkövült arccal a fekete-fehér Junoszty előtt, hogy három tengelyen pörgetik egyszerre önmaguk körül az asztronautákat a bajkonuri kiképzőközpontban, már tudtam, hogy szeretni fogom az űrszimulátorokat, mert amúgy a valóságban bélmaradék-csíkon csúsznék a halálba a Föld és a Mars között. Vadászrepülőgépek, F1-csodák, tőzsdeelemzések és gyomorműtétek – dettó.
A PDPTS ugyanis nem ad sokkal többet a valóságnál ahhoz a kritikus mozzanathoz képest, hogy magunkkal vihetjük a vécére és kikapcsolhatjuk, ha éppen nem tetszik. Szomorú, lekoszlott szobában kezdünk egy fa íróasztal előtt, kapunk egy csóri webkamerát a játékot hangosan kommentáló és idegesítő narrátorától (aki, nem csalás, nem ámítás, PewDiePie) pár megjegyzéssel egyetemben, miszerint ő nagyon gazdag, mi pedig a plebs hálátlanabbik feléről vagyunk parasztok, miért élünk, legelső megvásárolható dolgunk pedig egy kartondoboz. A játékmenet kemény emelkedőmenet és semmiben nem különbözik a valóságtól: az éppen aktuális nézettségi trendeknek megfelelő témájú videókat kell gyártanunk, hogy egyre több látogatónk legyen, hogy majd elkezdhessünk hirdetőket szerezni, hogy legyen sok YouTube-dollárunk, amikből tovább fejleszthetjük felszerelésünket, hogy még jobb videókat tudjunk gyártani, hogy még több nézőnk legyen, akiknek még több hirdetést tudunk eladni.
Az ördögi kört mindenki könnyedén felfogja: akinek van legalább egy kedvenc YouTube-csatornája, az a fentieket pontosan látja. Igaz, nem kell megtanulnia videót vágnia, derítőt és mikrofont elhelyeznie, luxokat számolnia, dekort és ruhát vennie csak azért, hogy jobb legyen a látvány. Kérdés: ha már abba teszünk bele energiát, hogy YouTubereket utánzunk, miért nem megyünk fel inkább a Facebook Livera és streamelünk egyet a próba kedvéért az utcáról, csakhogy megtapasztaljuk, milyen érzés menet közben lájkokat kapni vagy miért nem gyártunk egy próbavideót, hogy tudjuk, milyen? A 36 másodperces “Cigarettázó békák” című témajavaslat (és szólunk, a játék csak ilyeneket dobál, ezek miatt amúgy már érdemes letölteni) alapból telenyomja vénáinkat a győzelem édes ízével: nehéz nem arra gondolni, hogy ilyet biztos nem bonyolult gyártani. A békák, a békák persze máshogy gondolnák.
