Tech

Megint kirúgtak pár ezer embert a Microsofttól

Horváth Balázs
Horváth Balázs

újságíró. 2016. 08. 01. 13:02

Szisztematikusan zajlik a mobilos divízió teljes felszámolása.

Magán a folyamaton annyira nem kell csodálkozni, hiszen a cég legutóbb májusban jelentette be, hogy megszabadul 1850 dolgozójától. Erre azért van szükség, mert a windowsos telefonok nagyon rosszul szerepelnek a piacon, a Microsoft pedig lépésről lépésre építi vissza az ezzel foglalkozó csapatát.

Az igazán komoly visszavágás már 2015-ben megtörtént, amikor 7400 dolgozótól búcsúztak, azóta szakaszosan folytatódik a leépítés. A mostani hír mégis meglepetésként érkezett (főleg a májusi kirúgások közelsége miatt), és azt jelzi, hogy

a vállalat minél előbb meg akar szabadulni az okostelefonok nyűgétől.

A frissen bejelentett 1850 alkalmazott között egyébként több, értékesítéssel foglalkozó szakember is szerepel.

A Microsoft 2014-ben vette meg a Nokia okostelefonos részlegét 7,2 milliárd dollárért, de aránylag gyorsan kiderült, hogy a Windows Phone-nal ellátott mobilok képtelenek meghódítani a vásárlók szívét. A Lumia sorozat hardverben magas minőséget képviselt ugyan, de az oprendszer késve érkezett az Android és az iPhone egyeduralma mellé – így esélye sem volt. A Microsoft azt remélte, hogy a Windows képes lesz mobilon is legalább olyan sikeres lenni, mint számítógépen, de ez a terület teljesen más dinamikát, stratégiát igényelt volna.

A Windows képességeinek bemutatása is egy jó cél persze, de ehhez egy sokmilliárdos divízió fenntartását még a jó pénzügyi állapotban lévő Microsoft sem engedheti meg magának hosszabb távon. Szépen válnak le tehát az okostelefon-üzletről, amit egy ideje már inkább saját fejlesztésű alkalmazásokkal, az Outlook mobilosításával pótolnak. Új Lumia-modell bemutatására már hiába is várnánk, a legutolsó új telefonok (950, 950 XL) óta nincs mozgás, és az is egyre valószínűbb, hogy a sokáig pletykált Surface mobilból sem lesz semmi.

Pikáns csavar a sztoriban, hogy míg a Microsoftnak nem sikerült megvetnie a lábát ezen a területen, addig

a Nokia közben éppen a nagy visszatérésre készül.

A finnek egy külön céget alapítottak, amely az év vége felé fog kijönni az immáron Androiddal ellátott Nokia-mobilokkal.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.