Mobil

Ez a telefon a Microsoft utolsó szalmaszála

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 05. 31. 19:46

Elképzelhető, hogy a Microsoft mobilos mentőövét láthatjuk a képen. Vagy ha mégsem, akkor a telefonos részleg utolsó lélegzetét.

Sokszor leírtuk már, hogy a Microsoft telefonos részlege messze nem dübörög úgy, mint ahogyan a cég szeretné, és többek közt erre utal az is, hogy mintha búcsút intene a Lumia modelleknek, hogy átnyergeljen a Surface mobilokra, azt remélve, hogy ez a váltás lendít valamit a megtépázott mobilos hírnéven.

Pletykák már régóta keringenek a Surface telefonokról, és úgy tudni, hogy a megjelenés 2017. áprilisában várható, ami azt jelenti, hogy még közel egy évet kell várni a megjelenésre, de mindez nem gátolja az infók és képek kiszivárgását, így most éppen utóbbit kapta fel a net, és lebegteti szemmagasságban. A kínai Baidu oldalon megjelent rendert az a bizonyos “nokibar” tette közzé, akinek a lefújt Lumia 850 képeinek napvilágra kerülését köszönhetjük, most pedig ezzel rukkolt elő:

Tekintve, hogy az illető a Lumia 650-ről is közölt képeket, aztán kiderült, hogy valóban úgy néznek ki, ahogy azon láthatóak, talán érdemes odafigyelni, hogy mit láthatunk most, mert elképzelhető, hogy tényleg éppen a Microsoft utolsó okostelefonos esélye van a szemünk előtt. Azt látni, hogy USB-C portot, jack csatlakozót és a Lumia 950 XL-ről ismerős kameramodult tartalmaz a telefon, illetve hajtogatható tokkal is rendelkezik. A kép alapján teljesen érthető is a Surface Phone elnevezés, hiszen a védőtokból kihajtható billentyűzetes Surface tabletre hasonlít a kialakítás.

Nem szabad elfelejteni, hogy amikor a Microsoft előrukkolt a Windows Phone családdal, akkor előtte bedobott a köztudatba néhány látványtervet, melyek nem konkrét modelleket mutattak, csak azt, hogy nagyjából milyen jellegzetességei lesznek az eszközöknek. Lehet, hogy most is csupán erről van szó, de ha igaz a pletyka, hogy majd jövő áprilisban jelenik meg, akkor még bőven van időnk arra, hogy újabb információkat tudjunk meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.