A koraszezonban még alig lubickoló Siófok parti sétányán, két koktélos hely között, a 9D mozitól nem messze megpillantok egy kartonstandot. A virtuális valóságba lehet belekóstolni okostelefonok segítségével, amiket búvárszemüveg-szerű műanyagtokba bújtatva kell az arcra erősíteni. Két unott, húszévesforma srác ballag arra, megtorpannak és élénk beszélgetésbe kezdenek. Csak szavakat csípek el, mégis pontosan tudom, miről van szó: “Fú, azt láttad? Az Uncharted 4, az de durva! Dark Souls, Pisti, Jani, Firewatch…”
A TheVR YouTube-csatorna rövid idő alatt látványosan fölfelé ívelő pályát futott be, illetve fut még most is. A statisztikák szerint jelenleg a harmadik legnézettebb Magyarországon: hetente tíz új videó kerül fel rá, és ugyanennyi idő alatt csaknem két és félmillió megtekintést számlál. Két debreceni srác rengeteg melóval, de hobbiból, mondhatni, játszva dolgozik rajta.
Horror és rage
Fábián Istvánt és Komzsik Jánost a kütyümániájuk hozta össze. Egy tech-portált akartak indítani, ahol cikkekben és videókban mesélnek a legfrissebb, legizgalmasabb fejlesztésekről és a bennük rejlő lehetőségekről. A virtuális valóságot választották szűkebb szakterületüknek, mert akkoriban, 2013 közepén még senki sem foglalkozott ezzel komolyabban a magyar szaksajtóban.
Ugyanabban az évben, ősszel készült el a VR-úttörő Oculus Rift első, fejlesztői verziója, a DK1, amit a projekt kickstarteres támogatói kaphattak először kézhez, így Jani és Pisti is. A srácok megcsinálták a szettel a kötelező videókat: megmutatták kívülről-belülről a hardvert és a szoftvert, az azóta is minden bemutatón használt hullámvas demót, aztán észrevették, hogy nagyjából kifogytak a témából. Egyetlen dolgot tudtak csinálni még a Rifttel: játszani. És mivel a horror adja át a legagyszaggatóbb módon, hogy milyen érzés egy teljesen más, szürreális valóságban létezni, azt választották műfajul. Legnagyobb meglepetésükre kiderült, hogy nagyon sokan imádják nézni, amint egy srác visítozva betegre rettegi magát egy játék előtt, ami kívülről nem is tűnik túlzottan félelmetesnek.
Pisti: „Nehéz szavakban átadni, hogy milyen, amikor az ember szó szerint benne van a játékban. Pontosan tudod, hogy játék, azt is, hogy nagyjából mi fog történni, hiszen te indítottad el, de az agyad mindezt pillanatok alatt elengedi és teljesen feloldódsz a virtualitásban. Tudod, hogy valami mindjárt történni fog, csak nem tudod pontosan, hogy mikor. A feszültség annyira intenzív, hogy sokan még az első ijesztő történés előtt letépik magukról a headsetet. Mivel mi videót csinálunk a játékról, én ezt nem nagyon tehetem meg, pedig amúgy nagyon ijedős vagyok.”
Jani: „Az első játékvideónk, a Dreadhalls nézettsége lassan emelkedett, aztán rögtön a következő, amiben Pisti a Slender: The Arrival-al játszott, hatalmasat robbant, rengetegen kezdték el megosztani, alig hittünk a szemünknek, amikor néztük, hogy pörög alatta a számláló. Úgy gondoltuk, ha ennyire tetszik az embereknek, miért ne csinálnánk még gameplay-videókat. Nem akartunk vegytiszta játékcsatornát csinálni: a technológia, ami a tartalom mögött van, mindig jobban érdekelt minket.”
Arról, hogy a TheVR mégis videojáték-csatorna lett, ráadásul az egyik legnézettebb Magyarországon, a horrorok mellett egy bénán rajzolt, apró, fehér macska tehet a leginkább. A Cat Mario (a világ legidegesítőbb játéka) egyetlen célja, hogy az egyszerűnek tűnő pályákon elrejtett számtalan alattomos csapdával a lehető legrövidebb idő alatt dühöngő őrültet csináljon azokból is, akik egy meditáló buddhista szerzetes nyugalmával ülnek le játszani. Pisti sokkal temperamentumosabb ennél: trágárságokkal megtűzdelt kommentárjai szállóigékké váltak, a videó túllépett az 1,3 milliós nézettségen. Innentől meredeken vitt az út fölfelé.
Jani: „Hamar kialakult egy olyan közönség, akik igényelték az újabb játékvideókat, és akiknek érdemes is volt csinálni őket. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, ami alatt nem csak annyit kell érteni, hogy a videóink alá kommentelik, mekkora királyok vagyunk. Az is jól esik, persze, de legjobban a hasznos, építő visszajelzéseket szeretjük.”
Pisti: „Vagy amikor fejlesztünk valamit, mondjuk veszünk egy új mikrofont, és az első tíz ember rögtön leírja, hogy hú srácok, mennyivel jobb lett a hang.”
Közösségi szimbiózis
Több mint valószínű, hogy a TheVR népszerűségének legfontosabb titka az, hogy szó szerint a közönségnek készül. A srácok azokat a játékokat játsszák, amik a nézőiket érdeklik, úgy válogatják össze a friss tartalmat, hogy a lehető legtöbb embernek megfeleljen, de a vágáshoz is a rajongók ízléséhez passzoló receptet használják. A módszer buktatója, hogy a cikk megírásának pillanatában öt híján 362 ezer fős követőtábor minden egyes tagjának személyes igényeit egyszerre, egyformán lehetetlen kiszolgálni.
„Lassan kettétörünk” – mondja Pisti, aki egy teljes munkaidős állás mellett dolgozik a csatornán. Jani már non-stop csak ezzel foglalkozik: „ezt tényleg úgy kell érteni, hogy 0-24 óráig, nagyon kevés alvással. Változó, hogy mennyi munka van egy videóban. Egy végigjátszásnál, ahol a történetvezetés miatt nem lehet kreatívkodni a vágással és a szerkesztéssel, három-négy óra alatt készül el egy 30-40 perces videó. De ott van például a most népszerű sorozatunk, a Bloody Trapland. Annál sokkal jobban szét kell szedni a nyersanyagot, kiszedni a legviccesebb jeleneteket, effekteket beletenni, lassításokat, azok alá zenét keresni, és így tovább. Abból egy résszel minimum tíz-tizenkét órát kell pepecselni.”
Pisti: „Heti tíz videó nagyon sok, és egyre inkább úgy tűnik, hogy nem csak nekünk. Többen jelezték már, hogy nem tudnak annyi videót megnézni, amennyit csinálunk.”
A jutalom
Pisti: „Régóta nem tudom már, hogy Debrecen étkezdéiben milyen egy normál adag: mindenütt extrát kapok, néha ajándékfagyit. Hozzászoktunk, hogy megismernek minket az utcán, odajönnek fotózni, aláírást kérni.”
Jani: „Vannak kínos pillanatok, amikor becsönget valaki, aztán amikor ajtót nyitok, ott áll egy tátott szájú idegen, akiből úgy kell kihúzni, hogy mit szeretne. De hatalmas élmény volt például, hogy amikor bejelentettük a Facebookon, hogy megyünk Berlinbe a Leauge of Legends döntőjére, a reptéren egy egész csapat várt minket. Nagyon jó a kapcsolatunk a külföldön élő magyarokkal, hiszen főleg fiatalok mentek ki, akik vágynak a hazai tartalomra, de elsősorban nem a tévéműsorokra kíváncsiak.”
Biztos egzisztenciát minderre nem lehet alapozni. Most még. Hogy majd mikor? A srácok jó ideje azt mondogatják: majd mindjárt.
Pisti: „Magyarországon minden öt évvel később történik. A cégek lassacskán fedezik fel, hogy rengeteg embert érünk el, ráadásul azokat, akiket a tévé vagy a hagyományos médiumok nem. Amerikában egy csatorna, amelyik a mienkhez hasonló számokat tud hozni, nyolcszor annyi pénzt kap csak a YouTube-tól. Akik pedig angolul videóznak és befutottak, dollármilliomosok. Folyamatosan kapjuk a tanácsokat, hogy szinkronizáljuk le angolul a videóinkat vagy legyen hozzájuk felirat, de nem sok értelmét látjuk.”
Jani: „Régebben megpróbálkoztunk egy angol nyelvű videóval, de miután feltöltöttük, inkább elrejtettük. Nem azért, mert annyira rossz lett, hanem mert akkor lódult egy nagyot a csatorna – ezt úgy kell érteni, hogy akkor értük el az ezer feliratkozót – és rájöttünk, hogy két vonalat nem tudunk egyszerre vinni. A biztonságérzet miatt inkább a magyar nyelv mellett döntöttünk. Kereshetnénk így is többet, ha a játékvideókat telepakolnák reklámokkal, de az nagyon nem lenne jó a nézőknek és nekünk sem.”
Pisti: „Bevételünk inkább a másik csatornánkon, a TheVR Tech-en van, arra készítünk szponzorált tartalmakat, termékbemutatókat. Egyetlen titka van a dolognak, hogy csak olyan terméket vállalunk el, amiről nem kell hazudnunk, vagy mert tényleg jó, vagy mert a gyártója is úgy pozicionálta, hogy nem csúcskategória, de olcsó.”
A foci és a mostohagyerek
A TheVR történetben az idei foci-Eb hozta el a fordulópontot. Jani és Pisti nem a sportág legelkötelezettebb rajongói, egy üdítőcég támogatásával mégis ők beszélgettek Dárdai Pállal a meccsek után. A volt kapitány nekik mondta azt a mondatot, ami aztán bejárta a teljes magyar sajtót: „mosolyogjatok egy kicsit, ne legyetek lekókadva baszki, ez egy szép Európa-bajnokság volt.”
Az Eb-videók voltak az elsők a csatornán, amiknek nem volt közük sem videojátékokhoz, sem kütyükhöz, kizárólag a srácok népszerűségére alapoztak. Kockázatos lépés, mert a csorbuló hitelesség teheti a legtöbb kárt abban, amit eddig felépítettek.
Pisti: „Úgy gondolom, hogy a közönségünk megértő. Látják, hogy nem ültünk bele a YouTube-on elért gyors sikerbe, hanem folyamatosan fejlesztünk, hogy nekik jobb minőséget nyújthassunk. Semmilyen kamera-, fény- vagy hangtechnikát nem kaptunk szponzortól, mindent magunknak kellett megvennünk. A nézőink is tudják, hogy ehhez pénzt kell keresnünk.”
Bár a tech-csatorna hoz több bevételt, és a srácok szívesebben is foglalkoznak vele, mint egy mostohagyerek, folyamatosan háttérbe szorul a játékvideók miatt. Jani és Pisti szerint ez nem lesz mindig így.
Pisti: „Gondolkodtunk már rajta, hogy meddig lehet ezt csinálni. Szerintem a játékvideózásból ki lehet öregedni. Bár nehéz ezt megmondani, mert a mi generációnkban vannak az első gamer-apukák. De abban majdnem biztos vagyok, hogy a távoli jövő sokkal inkább fog a tech-vonalról szólni, mint a játékokról. Egyelőre próbálunk minél több olyan dolgot letenni az asztalra, ami ezt a jövőt megalapozhatja.”
Forradalom
2016 a virtuális valóság éve. Tavasszal jelent meg Oculus Rift végleges verziója és a HTC Vive is, ősszel pedig jön a PlayStation VR-szettje.
Pisti: „Karácsony előtt el fog szabadulni a pokol. Nem hittem volna, hogy hardcore pécésként egyszer ezt mondom, de a konzol fogja elhozni a VR-forradalmat. Egyszerűen azért, mert sokkal olcsóbb lesz. Ha valaki venne egy VR-szettet, és hozzá egy számítógépet, amin profin működik, egymillió forint körüli összeggel kell számolnia. Ehhez képest a PS4 ott van több mint 40 millió háztartásban, ahhoz 400 dollárba fog kerülni a VR-szett. Ráadásul olyan játékok jönnek hozzá, mint a Fallout 4, a Doom, a Batman Arkham VR, és végig VR-ban játszható verzióval tér vissza a Resident Evil. Nagyon ütni fog. A jövő arról fog szólni, hogyan lehet majd közösségi élménnyé tenni a virtuális valóságot.”
Jani: „A virtuális valóságban a játék, a szórakoztatás lesz igazán populáris, de más területeken is el fog terjedni.”
Pisti: „Az viszont már csak pécén működik, komolyabb tervezőprogramokat a konzolok nem tudnak meghajtani. Virtuális valóságot pedig leginkább elektronikai eszközök, bútorok vagy épületek tervezésére lehet használni. Emellett az orvostudományban egyre népszerűbb, a kezelések és a terápia területén is. De a fejlődés motorja mindig a szórakoztatás lesz, mert az lesz populáris, az hozza majd a bevételt”.
Amekkora egy technológiai újdonság megjelenése körül a lelkesedés, mindig legalább akkora a félelem is. Nem nehéz VR-headsetes zombik hadseregét vizionálni, akik képtelenek elhagyni a virtualitást a valóság kedvéért.
Pisti: „Volt időszak, amikor egy sorozat miatt rengeteget játszottam VR-val. Borzalmasan fura tud lenni, amikor egy nagyon intenzív élmény után leveszed a headsetet, és ott ülsz a szobában. Meglepően hosszú ideig tud nagyon sivárnak tűnni a valóság. Igen, egyfajta függőséget is okozhat. Mint amikor extrém sportolóknak újra és újra veszélybe kell sodorniuk magukat, mert szükségük van az adrenalinlöketekre. Ennek ellenére azt gondolom, hogy akinek olyan a személyisége, az úgyis függővé válik, ha nem a VR-től, akkor majd az alkoholtól vagy valamilyen drogtól. Más kérdés, hogy nehéz azt mondani: a VR nem jobb a valóságnál. Mindegy, ha egyszer betiltják is, tőlünk már nem veszi el senki.”
