Újra csodákat alkottak a digitális művészek

Egyik korábbi cikkünkben már részletesebben kifejtettük, hogy mi az a demoscene és miért is tesz annyira jót mind a művészetnek, mind pedig a játékfejlesztésnek (az egyszeri fogyasztókról nem beszélünk, nekik ez mindig jó, a képernyőt nézve általában ezerszer megbánják, hogy arra a pályára mentek, amire, nem pedig vizuált gyártanak, de minden jóban van valami rossz, itt éppen ez): aki erről lemaradt, annak javasoljuk, hogy olvassa el szóban forgó anyagunkat. Akinek nincs erre ideje vagy türelme, annak itt egy gyors összefoglaló:

A demo egy olyan videoklip, ami nem egy kész videófájlban kapott helyet, hanem egy szoftver generálja. Tehát mi elindítjuk a programot, ami valós időben kiszámolja, hogy mit látunk, kidobja a képernyőre, mi elsírjuk magunkat, bontunk még egy sört és nekiállunk még több demót nézni, ez a világ rendje. Egyes esetekben a videoklipet tartalmazó fájl nem több 64 kilobájtnál. Vagy nyolcnál. Vagy négynél. Vagy egynél. Csak azért, hogy az alkotók megmutassák, hogy ilyet is lehet.

Március 25-28 között Saarbrückenben rendezték meg az idei egyik legnagyobb témabeli eseménynek számító Revisiont: az itt bemutatott anyagoktól pedig jól bele tudtunk gyógyulni a székekbe, ezekből választottunk ki önkényesen ötöt (a teljes eredménylista itt olvasható).

Pontszám szerint a második, szívünk szerint viszont megosztott első helyen szerepel a 64K versenyben a magyar Conspiracy erősen hangulatfestő alig-négypercese, a Darkness Lay Your Eyes Upon Me. A csapat minden alkalommal nagyot üt, így történt ez most is, a nyitó Werner Herzog-idézet után már akár a lovecrafti mélyföldi-űri-óceáni csápoktól is retteghettünk, de ehelyett “csak” hangulatfestést és egy egzisztencialista katasztrófafilm előtti utolsó pillanatokat nézhetjük meg – nincs négynegyed, nincs neon, nincs drum’n’bass, nincs pörgés, helyette a végén elengedhetjük a karfát és kifújhatjuk a levegőt.

Két ponttal vert rá a Conspiracyra a Mercury a Fermi Paradox öt és fél percével:  a kozmosz és a mélyűri ambient együtt eléggé törhetetlen, ha technikailag is gyönyörűen kivitelezett, akkor meg főként – néhol a 2001 Űrodüsszeiát idézi, néhol Carl Sagant, olykor-olykor pedig várjuk, hogy balról beűrevickéljen egy asztronauta, aki összerogy és kötelezően geometriai elemekké alakul, persze – szerencsére – ez nem történik meg.

A 8k intro-verseny első helyét vitte el a német TRSI a Bette Davis kellően oldschool hangzásával és látványával, aztán egy perc után már érezhetjük, hogy ez az ihletétől eltekintve korántsem oldschool, körülbelül csak egy erős lábdob kéne még ahhoz, hogy a kilencvenes évek jobb hangárbulijainak közelében érezzük magunkat, de mielőtt elkezdenénk részletezni, hogy mi minden hiányozhat ebből, ne felejtsük el, hogy ez még mindig csak 8 kilobájt.

A demóverseny első helyezettje a Cocoon anyaga lett: a Shapeshift az az adag, ami emlékeztet minket arra, hogy milyen lehet a jövő és mennyire jó időről időre kapni egy látvány- és hangulatpolaroidot. Ilyen a Blade Runner, a promóciós célokból alientelenített Weyland-Yutani és az arcunkbapislogó drónok fémjelezte jövő.

Az újhullámos-újgenerációs Jugz erősen átértelmezte a Nietzsche által felkarcolt világképet, Zarathustra helyett imígyen érkezik Zarahustler  diszkógömbökkel, fordított nyolcasban megalapozott riszálással, a monolitos tér-időváltás után pedig izzó szemű és sokadfokú egyenlettel jóseggesített villanylányok érkeznek, mert Revision. Köszönjük, hogy ezt elmondhattuk, a mélynyomóra tekerjenek rá még kettőt, hamarosan új válogatásokkal érkezünk.