Tech

A fotelből is nyerhet igazi autóversenyt

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 03. 22. 14:00

Virtuális aszfaltbetyárok, eljött a ti időtök! Mutassátok meg a világnak, hogy nem csak a hátrafelé nyilazásban vagyunk jók.

A videojátékosok között az egyik legismertebb konzolos exkluzív cím a Forza Motorsport, és nem is véletlen, hiszen a Microsoft által Xboxra kiadott sorozat évről-évre egyre szebb, jobb, kívánatosabb, és olykor még a PC-s játékosok is megjegyzik néha, hogy azért nem volna ám olyan rossz asztali gépre. Ráadásul a Forza Motorsport 6 segítségével hamarosan olyan versenyben vehetnek részt a gamerek, ahol komoly tétje lesz annak, ha valaki rajhoz áll.

A Microsoft bejelentett két, Forza-alapú eSport viadalt, melyek az összes virtuális benzinvérűt szólítják hadba, bár a két bajnokságból az egyikben leginkább pont üvöltő erőforrásokat nem fognak hallani a résztvevők. Ez ugyanis a március 24-én startoló Formula E bajnokság, melynek négykerekűi belsőégésű motorok helyett elektromos szívvel működnek, és ilyenkor a lóerők egészen másfajta hangjelenség kíséretében szabadulnak az aszfaltra. Aki az időmérőkön és az előfutamokon igazán jól szerepel, és sikerül lenyomnia a világ többi játékosának jelentős részét, az bejut a londoni döntőbe, ahol az elismerés valódi pénznyeremény formájában materializálódik.

forza motorsport 6

A második futam azoknak szól, akik szerint az elektromosság a villanypásztorba való, és nem az autóba. A Major League Gaming által szervezett verseny március 26-án kezdődik, ingyenes nevezéssel, és S Class verdákkal, a legügyesebbek pedig mehetnek május második felében New Yorkba, hogy kiderüljön, ki a legjobb.

Aki most azt gondolja, hogy ez pont neki való, azt azért vegye figyelembe, hogy a legjobbak olyanok, mint a valódi versenyzők, tehát a pálya minden egyes milliméterét ismerik, centire kiszámolják a féktávokat és a kigyorsításokat, sőt, talán több időt töltenek a Forzával, mint más a munkájával. Ettől függetlenül hajrá-hajrá!

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.