Tech

Háborút indítottak a cégek ellen a hackerek

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 05. 10. 07:00

Minden harmadik online szolgáltatást nyújtó vállalatot ért DDoS támadás az elmúlt évben.

A B2B International és a Kaspersky Lab közös kutatása szerint az online szolgáltatást nyújtó vállalatok 38 százaléka esett DDoS támadás áldozatául az elmúlt 12 hónap során, míg ez az adat Európában 32 százalék volt. A magas támadási arányokat figyelembe véve, a szakértők szerint különösen fontos megtenni a DDoS támadások megelőzéséhez szükséges lépéseket, ezzel biztosítva az üzletmenet folytonosságának fenntartását.

De mi is az a DDoS?

A DDoS támadások célja, hogy blokkolják a cég online forrásaihoz való hozzáférést azáltal, hogy túlterhelik azt “hamis” felkérésekkel. Ráadásul a DDoS támadások ma már könnyen kivitelezhetőek és alacsony költségeik miatt szinte bárki számára elérhetőek: az ár mellett az is fontos szempont, hogy a virtuális fizetési eszközök lehetővé teszik az illető számára, hogy teljesen elfedje a kilétét.

A kutatás kimutatta, hogy az IT cégek több DDoS támadást szenvednek el: világszinten az IT iparág képviselőinek 49 százaléka számolt be DDoS támadásról az elmúlt egy évben. Míg azok a vállalatok, amelyek folyamatos online szolgáltatást nyújtanak szintén előkelő helyen végeztek : az e-kereskedelmi cégek 44-, a telekommunikációs szolgáltatók 44-, és a médiavállalatok 42 százaléka volt érintett. A pénzintézetek is szerepelnek a leggyakoribb célpontok között, akiknek 39 százaléka jelentett ilyen esetet.

A DDoS támadások következményét a típusa, fennállásának ideje éppúgy befolyásolhatja, mint a megtámadott vállalat tevékenysége és sajátosságai. A kérdőív azt is feltárta, hogy a támadások 13 százalékában a megtámadott weboldalakat teljesen elérhetetlenné tették, amely leginkább a média felületeknél fordult elő. Így nem meglepő, hogy a médiaszervezetek 32 százaléka nyilatkozott úgy, hogy webes forrásaik teljesen összeomlottak a DDoS támadás következtében. A támadók akkor is komoly problémákat okozhatnak, ha épp nem sikerül teljességgel hozzáférhetetlenné tenni a cég információs forrásait. Például, a válaszadók 29 százaléka jelezte, hogy ők vagy a felhasználóik szembesültek DDoS támadásból fakadó nehézségekkel online tranzakciójuk során. Ez leginkább a telekommunikációs és logisztikai vállalatok között volt gyakori, akiknek 49- és 45 százalékuk számolt be erről.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.