Tech

Berágtak a részvényesek Zuckerbergre

Mark Zuckerberg  (Mark Zuckerberg )
Mark Zuckerberg  (Mark Zuckerberg )

Csőstül ömlöttek a kérdések Mark Zuckerberg felé a Facebook részvényárfolyamának esése miatt a vállalat tőzsdei bevezetése óta tartott első részvényesi közgyűlésen.

A találkozó fő témája az volt, hogy a részvényesek arról panaszkodtak, nagy reményekkel ugrottak bele a Facebook-üzletbe, de komoly veszteségeket szenvedtek, és iránymutatást kértek arra vonatkozóan, hogy ezek a veszteségek miként térülhetnek majd meg. A világ első számú közösségi oldalának vezérigazgatója a bevezetés óta elkönyvelt 37 százalékos visszaesés ellenére úgy gondolja, hogy jó úton jár a cég a hosszú távú sikerek eléréséhez. A 29 éves igazgató úgy fogalmazott: a rossz eredmény ellenére nem gondolja, hogy hibás lenne a vállalat alapvető stratégiája, vagy értéktelen lenne mindaz, amit eddig építettek.

A Facebook tőzsdei felemelkedésének kulcsát a mobil hirdetések jelenthetik, amelyek jelenleg is a bevételek 30 százalékát hozzák. A gond az, hogy ez a szám jóval a két évvel ezelőtti alatt marad, és elemzők szerint az egyre fiatalodó felhasználók sem tesznek jót a reklámbevételeknek. Zuckerberg viszont azzal biztatta a részvényeseket, hogy nincs olyan cég, amely versenyezni tudna velük, és a sikerük útjába állna. Az 1,1 milliárd felhasználó ugyanis 50 százalékkal nagyobb aktivitást mutatott, mint az elmúlt évben, ez pedig hosszú távon biztos, hogy meghozza gyümölcsét.

A befektetők kíváncsiak voltak arra is, hogy van-e alapja a múlt héten kiszivárgott jelentésnek, miszerint a Facebook is részese a titkos szolgálat egy programjának, amelynek keretein belül adatokat szolgáltat a felhasználóiról. Zuckerberg elmondta, soha senki nem kereste meg a céget olyan dolgokkal kapcsolatosan, mint amelyek az ominózus jelentésben állnak.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik