Tech

Szabadalmaztatta magát a Twitter

twitter (twitter)
twitter (twitter)

Megígérték, hogy senkit nem fognak perelni.

A néhány napja hetedik születésnapját ünneplő mikroblog oldal még 2007-ben nyújtotta be azt a kérvényt, melynek eredményeként immáron szabadalom védi a Twittert.

Ennek leírásából egy olyan rendszer tűnik ki, amelyben a felhasználók képesek egymást követni és az általuk nyilvánosságra hozott üzeneteknek nincs konkrét címzettje. Ez utóbbi külön hangsúlyt kap, miszerint a felhasználóknak nem is kell tudniuk arról, hogy hol kötnek ki bejegyzéseik.

Tekintettel arra, hogy az információtechnológia óriásai folyamatosan szabadalmi- és szerzői jogi perben állnak egymással, az ember azt hihetné, hogy a Twitter is ezzel a módszerrel próbálja majd kiiktatni a konkurenciát. A cég azonban közleményben tisztázta, hogy kizárólag saját védelmük érdekében élnének a jog adta lehetőségekkel. Ezt egyébként el is hihetjük nekik, mivel maga a szabadalom – az átlagostól eltérően – nem a vállalat, hanem az oldalon dolgozó mérnökök és dizájnerek tulajdonába került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik