Tech

Pénzt gyűjtenek a Halálcsillagra

világűr (kozmosz)
világűr (kozmosz)
Az angoloknak 6,8 milliárd forintnak megfelelő fontra lenne szüksége a projekt megkezdéséhez.

Tavalyi történet, hogy az amerikaiak – természetesen nemzetbiztonsági és foglalkoztatásügyi megfontolásból – egy Halálcsillagot kértek az elnöktől, lehetőleg 2016-os alapkőletétellel. A kérelmet azonban sajnos elutasították, mivel egyrészt Obama szerint az Egyesült Államok a közeljövőben nem kíván bolygókat pusztítani, másrészt az építkezéshez legalább 850 billiárd dollárra (majdnem 180 trillió forintra) lenne szükség.

Szerencsére ezt az angolok nem hagyták annyiban, s a Kickstarteren kezdtek el kalapozni. A projekt beindításához első körben 20 millió fontot (majdnem 6,8 milliárd forintot) szeretnének összegyűjteni – ez a tervezésre és a torpedóbiztos szellőzőnyílások kitalálására lenne elég. Ha az alapok megvannak, a projekt gazdái is rámennek az előbb említett csillagászati összegekre, hiszen a Halálcsillag tényleg nem olcsó dolog.

A költségekből egyébként nyílt forráskódú szoftverek alkalmazásával faragnának le egy kicsit, bár többen jelezték, hogy az első Halálcsillag robbanékony sorsához épp az vezetett, hogy a tervrajzok nyilvánosságra kerültek.

Beszámolónk megírásakor már 310-en támogatták összesen 30 598 fonttal (bő tízmillió forinttal) a projektet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik