Tech

Bitek és bájtok a virágok és méhecskék előtt?

A Google korábbi vezérigazgatója, Eric Schmidt szerint a szülőknek már a szexuális előtt le kéne tudniuk a digitális felvilágosítást.

Az informatikai óriás előző fejét a Reuters hírügynökség egyebek mellett a Petreaus tábornok körüli botrány kapcsán szólaltatta meg, Schmidt azonban fejtegetései során a gyerekneveléssel kapcsolatban is érdekes javaslatot tett: a szülők és gyerekek közötti “nagy” beszélgetések sorába fel kéne venni az “online beszélgetést”. Sőt, szerinte érdemes lehet előbb letudni, mint a méhecskéket és a virágokat.

Eszmefuttatása szerint a közeljövőben nem várható, hogy az emberek agya gyorsabban fejlődik majd, mint a technológia, vagyis a kevésbé tapasztalt, fiatal embertársaink – a korábbi generációkhoz hasonlóan – el fognak követni butaságokat. Azonban míg ezeket a butaságokat a társadalom idővel elfeledte (törvénysértés esetén pedig megbocsátotta), addig a mindent behálózó internet világában lehetetlen lesz kitörölni egy-egy eseményt.


Az említett rész 2:40-től

Szerintünk Schmidtnek igaza van, sőt. Míg a virágok és méhecskék viszonylag egyszerűek, addig a világháló kapcsán nem is tudjuk, hogy hirtelen mivel kéne kezdeni. Személyes adatok védelme? Vírusirtás? A Facebook használata? Átverős e-mailek? A YouTube kíméletlen memóriája?

Ti hogy csinálnátok? Vagy szerintetek erre az egészre nincs is szükség?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik