Tech

Kaszinóvá változott a Facebook

facebook (facebook)
facebook (facebook)

A felhasználók immáron valódi pénzzel is játszhatnak a közösségi oldalon - igaz, egyelőre csak az Egyesült Királyságban.

Ugyan a Facebookon eddig is voltak szerencsejáték-alkalmazások, azonban a nemrég bemutatott Bingo Friendzy lesz az első, melyben valódi pénzzel lehet fogadni a játék végkimenetelére. A Telegraph jelentése szerint ehhez a játékosnak 18 éven felülinek, a használt számítógépnek pedig az Egyesült Királyságban kell lennie.

A közösségi oldal játékokért felelős regionális igazgatója a Financial Timesnak arról nyilatkozott, hogy a Királyságban a szerencsejáték nagyon népszerű és nagyon jól szabályozott. “A bingózás milliók számára eddig is közösségi élményt jelentett, ezért logikusnak tűnt, hogy mi is nyújtsunk ilyen lehetőséget.

Természetesen nem csupán erről az egy játékról van szó. Amennyiben a próbakör jól sikerül, úgy más alkalmazások is megjelennek: például félkarú rablók, majd következő évben a Zynga pókerjátéka, csak épp valódi pénzzel. A földrajzi terjedés – bár a Facebook nyilván ebből is jelentős profitot remél – annyira nem egyszerű, hiszen minden ország szabályozása más és más.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik