Tech

Mégis lehet múzeumban vakuzni?

múzeum (múzeum, )
múzeum (múzeum, )

Évtizedek óta közismert, hogy a festményeket kizárólag vaku nélkül szabad fényképezni, hiszen az erős fény károsíthatja a mesterműveket. De igaz ez egyáltalán?

Mint kiderült, olyan ez kicsit, mint a repülőgépek és a mobiltelefonok kapcsolata – a közhiedelem mélyén ugyan van némi igazság, de alapvetően túlzott óvatosságról van szó.

Az, hogy a múzeumigazgatók nincsenek jóban a vakukkal, nem meglepő módon akkortájt kezdődött, mikor a vakukkal felszerelt fényképezőgépek terjedésnek indultak. A kulturális örökségünk megőrzésére felesküdött intézmények ekkor összeálltak és tudományos igényességgel kívántak arra választ találni, hogy mit is szól a kulturális örökség ahhoz, ha a kíváncsi tömegek villódzó fénnyel kínálják meg.

kísérlet során különböző módon világítottak meg festett szöveteket: a “kontrollcsoport” annyi fényt kapott, mint amennyivel egy múzeumban is találkozna, a második csoport szöveteire hétmásodpercenként rávillant egy roppant erős vaku, míg a harmadik csoportnál az erős vakuból még az UV-szűrőt is eltávolították.

Egymilliónál is több villanás után a kontrollcsoport fényei és a “sima” vaku okozta károsodás között szinte nem lehetett különbséget tenni, míg az átalakított vaku is csak 10-15 százalékkal nagyobb kárt okozott. A muzeológusoknak azonban ennyi is elég volt ahhoz, hogy a vakuzást kitiltsák az intézményekből. Pedig az átlagos látogatónál keresve is nehéz lenne olyan vakut találni, amely az UV-tartomány legtöbb hullámhosszát ne szűrné meg.

Magyarul felesleges a lelkifurdalás az esetlegesen bekapcsolva hagyott vaku miatt – egy túlbuzgó takarítónő is veszélyesebb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik