Tech

A jövő számítógépe mágneses bacikból épülhet

Vasat fogyasztó, ezáltal biológiai mágnessé váló baktériumok alkalmazásával épülhet fel a jövő bioszámítógépe.

A Leedsi Egyetem kutatói a Tokiói Egyetemen tevékenykedő kollégáikkal közösen végezték vizsgálataikat a vasevő mikroorganizmusokkal, amelyek apró mágnesként felhasználhatók lehetnek szupergyors meghajtók készítésére.

Ahogy fejlődik a technológia és a számítógépek alkatrészei egyre kisebbek és kisebbek lesznek, egyre nehezebbé válik a nanoméretű elektronika kialakítása. A kutatók ezért vonták be a fejlesztésbe a mikrobákat is.

Most ismertetett tanulmányukban a Magnetospirillum magneticum elnevezésű baktériumot használták kísérleteikhez. Ezek a természetes úton mágneses mikroorganizmusok általában vizes környezetben élnek, például tócsákban vagy tavakban, a felszín alatt, oxigénhiányos állapotban. Úgy úsznak a vízben, hogy követik a Föld mágneses vonalait, mint aprócska iránytűk állnak be a mágneses mezőben, hogy megtalálják a számukra megfelelő oxigénkoncentrációt. Amikor a baktérium vasat fogyaszt, akkor azzal a szervezetében lévő fehérjék kapcsolatba lépnek, és apró magnetit kristályokat hoznak létre.

A kísérletekben tanulmányozták, hogy a mikrobák miként gyűjtik magukba a vasat, hogyan alakulnak ki bennük a nanomágnesek, majd ezt követően a kutatók lemásolták a folyamatot a baktériumon kívül. Így aprócska mágneseket növesztettek, amelyekről úgy vélik, hogy alkalmasak lehetnek a jövőben merevlemezek építésére.

Azon kívül, hogy miniatűr mágneseket tudtak létrehozni a mikroorganizmusok felhasználásával, apró elektromos vezetéket is sikerült megalkotniuk az élő szervezetekből. Nanoméretű csövet készítettek a sejtek membránjából, amelyhez a sejteket ellenőrzött laboratóriumi környezetben tenyésztették egy emberi lipid molekulában lévő fehérje segítségével.

Ilyen biocsöveket alkalmazhatnak a jövőben vezetékként a számítógépekben az információ továbbítására. Mivel a vezeték biokompatibilitása igen nagy, ezért a kutatók reményei szerint az emberi gyógyászatban is alkalmazhatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik