Tech

A magyar hallgatók így használják a zöld energiát

Az alternatív hajtású járművek legrangosabb versenyeire készülő csapatok a Hungaroringen mutatták be speciális közlekedési eszközeiket.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az Óbudai Egyetem közös szervezésében megtartott, Zölden Jobb elnevezésű járműbemutatón és tesztdélutánon Kovács Pál, az NFM klíma- és energiaügyért felelős államtitkára abbéli reményét fejezte ki, hogy a villamos, hidrogén- és más alternatív meghajtású közlekedési eszközök jelentős szerepet töltenek majd be a hazai járműpiacon.

Petis László, az INNO MOBIL– Sportegyesület elnöke felidézte, hogy amikor 2005-ben elhatározták, hogy a mérnökhallgatók fantáziáját „megmozgatják”, még csak 256 forintba került egy liter benzin, és a szponzoroknak szinte meg kellett magyarázni, miért van jövőjük a zöld energiával működő járműveknek. A tavalyi Széchenyi Futamon már hetvenen indultak, az idén – április 29. és május 1-je között – még több fiatalt és számos érdeklődőt várnak.

A sajtótájékoztató után a pályán különféle zöld energiával működő, olykor meghökkentő külsejű járművek és építőik mutatkoztak be. Volt közöttük napenergiával, hidrogénnel, elektromos árammal vagy épp sűrített levegővel futó eszköz is.

Az európai megmérettetésen, a 28. Shell Eco-marathonon május 17-19. közötti rotterdami futamán öt magyar csapat vesz részt. A magyarok egyébként a nemzetközi mezőnyben sem ismeretlenek, kívánjuk, hogy idén is szép eredmények szülessenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik