Tech

Az önjáró kocsik pozitív mellékhatásai

Az automatizált közlekedés meglepő gazdasági következményekkel járhat.

Nincs mit szégyellni, ha az ember nem ismeri Koushik Dutta nevét – egy programozóról van szó, aki olyan alkalmazások létrehozásáért felelt, mint a DeskSMS vagy a ClockworkMod Recovery. Azonban most mégsem ezek miatt érdekes.

Nyilvánosságra hozta egy gondolatmenetét, ami a Google közösségi oldalán vitaindítóként szolgált. Belegondolt ugyanis abba, hogy mi történik majd akkor, mikor például a Google évek óta fejlesztett önműködő autója végre készen áll majd a piaci bevezetésre.

Elmondása szerint az autók legnagyobb problémája az, hogy az idejük nagy részében állnak. Ezzel szemben mondjuk egy repülőgép ideje nagy részét szolgálatban tölti, hiszen a légitársaság elemi érdeke kívánja, hogy minél hamarabb megtérüljön a befektetése.

Dutta hasonló átalakulást vizionál az autóiparban is: minek lenne egy családnak mondjuk két autója, ha a robotpilótával haza lehet küldeni a gépjárművet, miután beértünk a munkahelyünkre? Megfelelő szervezéssel akár szomszédok és egész lakóközösségek összeállhatnának azért, hogy egyetlen kocsit használjanak, hiszen az átadáshoz nem kell sehova elvinni, elég beprogramozni.

Ez már önmagában is érdekes ötlet, azonban Dutta még tovább gondolja: elképzelése szerint a városban leparkolt autók látványa a múlté lehet, hiszen egy jól kihasznált autó folyamatosan mozogni fog. Kérdés szerinte az is, hogy mi történik majd a kötelező biztosítással, ha a kocsi úgy szenved balesetet, hogy nincs mögötte emberi tényező?

Ti mit gondoltok? Mennyire fogják az önjáró kocsik felborítani a jelenleg működő autóipart? Mi lesz például a tömegközlekedéssel?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik