Tech

Lehúzott WC hűti a Google-t

Az informatikai óriás energiatakarékos és környezetbarát megoldást talált egyik szerverparkja működtetéséhez.

Az olyan vállalatok, mint a Google és a Facebook nem csupán ismertségük és felhasználóik mennyisége miatt számítanak óriásnak, az ilyen méretű informatikai cégek fizikailag is jelentős helyet foglalnak – a Google becslések szerint egymillió szerverből áll.

A számítógépek azonban hűtést igényelnek, és ilyen méretben és mennyiségben már nem elegendő egy-két ventillátor, frappánsabb megoldásokra van szükség. A Facebook az északi sarkkörre költözik, ahol az egész évben tartó hidegre bízná magát, a Google pedig a lehúzott WC-k vizével próbálkozik.

A Georgia állambeli Douglas megyében található adatközpontja a helyi szennyvíztisztító teleppel került szimbiózisba: a (hűtéshez megfelelő minőségűre tisztított) szennyvíz 30%-át átveszi, keringteti a rendszereiben, majd azt a vizet, ami eközben nem párolgott el, kristálytisztára szűri és visszaengedi a helyi folyóba.

Michael Patton, a szennyvíztisztító igazgató-helyettese szerint ezzel a megoldással mindenki nyert – a Google korlátlan hűtőfolyadékot, a telep felszabadult kapacitást, a környezet pedig még több tiszta vizet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik