Tech

Milliók próbálják megmenteni a Földet

Megjelent és máris elsöprő sikert aratott a Mass Effect-sorozat harmadik része - a sci-fi szerepjáték új szintre emeli a történetmesélést.

A magunk részéről meg sem próbáltuk véka alá rejteni, hogy az idei évben melyik számítógépes játékot várjuk a legjobban – már egy évvel ezelőtt hangot adtunk rajongásunknak, és külön örömmel töltött el minket, hogy magyar vonatkozása is volt a marketingnek.

A sorozat egyik legnagyobb újítása, hogy a játékos döntései és cselekedetei nemcsak az adott részre, hanem az egész trilógiára hatással vannak – vagyis azok, akik 2008-ban belevágtak az első epizódba, adott esetben teljesen más történettel fejezhetik be a harmadik részt, mint azok, akik csak most csatlakoznak.

Az előbbieknek megfelelően a harmadik rész az összes korábban felvetett kérdést és szálat megpróbálja megválaszolni és lezárni, ráadásul hihetetlenül látványos formában. A milliónyi összefüggés miatt a teljes játékélmény akkor érvényesül igazán, ha az ember mindhárom részt végigviszi, de a fejlesztők ügyesen megoldották azt is, hogy az új játékosok ne érezzék azt, hogy valamiről lemaradtak.

Ezek ismeretében talán nem meglepő, hogy az új epizód már pár nappal a megjelenés után is óriási sikernek számít: az első 24 órában több példányt értékesítettek belőle, mint az első két epizódból együttesen, és már több mint egymillió játékos bele is vetette magát a nagy kalandba, melyben nem csupán a Föld, de az egész galaxis sorsa a tét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik