Tech

Saját támogatóira támadt az Anonymous?

A hackercsoport által használt egyik szoftver a felhasználók banki adataira is vadászott.

Digitális forradalmárnak lenni itthon is vidám dolognak tűnik – bármivel lehet szórakozni Hoffmann Rózsa honlapjától az Alaptörvényig, ráadásul még film is készül a virtuális szabadságharcosokról, az úgynevezett hacktivistákról.

Azonban a Symantec jelentése szerint a lelkes támogatásnak megvannak a veszélyei is.

Az Anonymous ugyanis az állami hivatalok és nagyvállalatok honlapjait Distributed Denial of Service (elosztott szolgáltatásmegtagadással járó) támadásokkal teszi elérhetetlenné, ami lényegében azt jelenti, hogy olyan sokan és olyan sokszor próbálnak meg csatlakozni, hogy a fogadó honlap már képtelen kezelni a mennyiséget. Ezt a mennyiséget az Anonymous egyebek mellett azzal éri el, hogy különböző szoftverekkel szó szerint csatarendbe állítja a támogatókat, szinkronizálja gépeik tevékenységét.

Igen ám, de a Symantec a MegaUpload leállítása után az egyik online eszköz olyan, trójai vírussal fertőzött változata kezdett el terjedni, ami nemcsak a támadásban vett részt, hanem a felhasználó különböző belépési adatait is begyűjtötte.

S míg az valószínűnek tűnik, hogy ez nem az Anonymous (központilag jóváhagyott) akciója, amióta internet az internet, józan paraszti bölcsesség, hogy idegenekben nem érdemes megbízni – a szabály mai napig érvényes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik