Tech

Elfelejtette jelszavát, miután bíróság kötelezte annak megadására

A coloradói nő merevlemezének tartalma elengedhetetlen bizonyítékokkal szolgálhatna.

Bő két héttel ezelőtt határozott úgy a bíróság, hogy Ramona Ficosu nem hivatkozhat az amerikai alkotmány ötödik kiegészítésére – ez a többi között azt mondja ki, hogy nem lehet senkit saját magát terhelő vallomásra kötelezni -, mivel nem vallomásról, hanem bizonyítékokról van szó – még ha ezeket jelszó is védi.

A laptopot, amely valószínűsíthetően számos, jelzálogcsalással kapcsolatos bizonyítékot tartalmaz, még 2010-ben foglalták le, a januári határozat pedig február 21-ig adott arra haladékot, hogy ezek végre megismerhetőek legyenek.

Annak eldöntését, hogy ezek az adatok részét képezik-e az ötödik kiegészítés nyújtotta védelemnek vagy sem, nálunknál okosabb emberekre hagynánk, azonban a bíróságnak most egy ennél sürgetőbb problémát is meg kell oldania. Mit tegyen az ember lánya, ha ugyan meghajolna a jogalkalmazó akarata előtt, de egyszerűen nem jut eszébe a jelszó?

A Wired írása szerint Ficosu védőügyvédje épp egy ilyen érvelésre készül. Philip Dubois szerint nagyon is lehetséges elfelejteni egy jelszót – és valljuk be, ebben igaza van. “Abban sem vagyok biztos, hogy ő titkosította ezt a merevlemezt. Nem tudom, hogy képes lesz-e feloldani a titkosítást.

Ott a pont, a labda a bíróság térfelén pattog.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik