Tech

Arcfelismerés helyett lábfelismerés?

Német fejlesztők szerint a felhasználókat a cipőjük alapján is lehet azonosítani.

A Hasso Plattner Intézeten belül működő Ember-Számítógép Interakció csoport a szó szerint asztallapnyi méretű, érintőképernyős számítógépek azon problémájára próbált megoldást találni, hogy az eszközök menet közben is képesek legyenek megkülönböztetni egymástól a felhasználókat.

S bár a legtöbben valószínűleg az idén nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy többedmagunkkal használjunk egy Microsoft Surface-hez hasonló eszközt, a nem túl távoli jövőben minden bizonnyal terjedni kezdenek az olyan kezelőfelületek, melyeket egyszerre többen is tudnak használni – akkor pedig teljesen jogos lesz az az igény, hogy ezek a készülékek ne keverjék össze az egyes felhasználók tevékenységét.

A Hasso Plattner Intézet fejlesztői ehhez egy Kinectet kapcsoltak az asztal aljára, amely a felhasználók cipőit regisztrálja és figyeli. A jelenlegi szoftver az esetek 89 százalékában volt képes különbséget tenni a 18 regisztrált felhasználó között, ami persze nem tökéletes, mégis újszerű megközelítést kínál az emberek azonosítására.

Igaz, szerintünk a Koreai Tudományos és Technológiai Intézet biomolekuláris elemzésekre is képes érintőképernyője vagányabb és biztosabb megoldásnak tűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik