Tech

Kigyulladt még egy iPhone

Az ausztrál eset után most Brazíliából jelentkeztek - ráadásul most az éjszaka leple alatt kezdett füstölni a készülék.

Még hétfőn tudósítottunk arról esetről, ahol Sydney légterében, leszállás közben döntött úgy egy iPhone 4, hogy elkezd vörösen izzani, majd kifüstöli a lelkét. Nos, időközben kiderült, hogy az eset nem teljesen egyedi, ugyanis egy brazíliai iPhone 4 éjjel, töltés közben kezdett el szikrázni és ugyancsak füstölni – ráadásul mindezt 20-30 centire a tulajdonos arcától.

Az illető az esetet sérülések nélkül túlélte, azonban érthető módon roppant ideges volt, mivel az arrafele nemrég bevezetett, 8GB-os iPhone 4 ott a világon legdrágábban kerül értékesítésre – 200 ezer forintnál is többet kell fizetni csak a készülékért.

A Mashable szerkesztői megkeresték az Apple-t mindkét üggyel kapcsolatban, azonban egyelőre nem kaptak választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik