Tech

Vonósugarat fejleszt a NASA

Egyelőre százezer dollárt szán a sci-fikből ismert technológiára.

Korábban a témában:

Először is felháborítónak tartjuk, hogy “csupán” százezer dollár jutott erre a projektre, mikor két műholdra kifizetnek félmilliót. Szerény lehetőségeinkkel szeretnénk felhívni a NASA figyelmét arra, hogy a fénysebességnél is gyorsabb utazás és a transzportálás mellett a legfontosabb sci-fi technológiáról van szó, úgyhogy érdemes lenne igyekezni.

Komolyra fordítva a szót, a NASA három külön tanulmányt támogat, melyek a jövőben egy a filmekből is ismert vonósugarat hozhatnának létre.

A legismertebb – amiről tavaly már mi is írtunk – egy “üreges” lézernyaláb által keletkező légnyomásbeli különbséget használja ki az apró tárgyak mozgatására. A légnyomás kifejezésből persze az is kiderül, hogy az űrben nem működne. A másik két módszer ezzel szemben nem emelni, hanem eltolni tudja az útjába kerülő dolgokat.

S bár valószínűleg ez a százezer dollár kevés lesz ahhoz, hogy egy szendvicset vagy egy távirányítót megemeljünk és magunkhoz vonjunk, ne adjuk fel a reményt.

Jelen állapotukban olyan, hasznosabb dolgokra lehetnek jók, mint az űrkutatás vagy a mikroszerkezetek összeszerelése.

Ajánlott videó mutasd mind

Kénytelen NER-céggel felújíttatni a Lánchidat Karácsony?

Négyből három jelentkező a kormányoldalhoz köthető. Az esetleg túlárazás ismét tendervisszavonáshoz és a politikai harc folytatásához vezethet, miközben meglehet, a kormányközeli cégek megbízása miatt is magyarázkodnia kell a fővárosi vezetésnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.