Tech

1500 dollárért sem adná a helyét

Jessica Mellow 17 napja áll a New York-i Apple-bolt előtti sor első helyén - érthető tehát, hogy nincs az a pénz, amiért (f)eladná a pozíciót.

Korábban a témában:

Amíg Kaliforniában az Apple egyik alapítója okozott némi felfordulást azzal, hogy a sor elejére állt, addig New Yorkban egy 26 éves hölgy és legjobb barátja vezeti az érdeklődők egyre sokasodó sorát. A páros ugyanis 17 nappal ezelőtt álltak neki – szó szerint – a várakozásnak.

A 17 nap egyben azt is jelenti, hogy sorban álltak már akkor, mikor a mai napra meghirdették Steve Jobs világnapját, és akkor is, mikor másnap az Apple ikonikus vezére elhunyt. Élményekben roppant gazdag történetüket természetesen dokumentálták Twitteren és az iphonewhatever.com-on is.

Volt olyan érdeklődő, aki 1500 dollárt ajánlott az első helyért, azonban ennyi beleölt energia után meg tudjuk érteni, hogy nem kértek belőle – tegyük hozzá, hogy az iPad 2 megjelenésénél volt olyan kisasszony, aki “csupán” 900 dollárért átadta a helyét.

Elmondásuk szerint nem a hírnévért és nem is az új iPhone-ért csinálják az egészet, hanem kizárólag az élményért. Nos, bár abban nem vagyunk biztosak, hogy mekkora élmény lehet egy Apple-bolt előtt sátrazni két héten keresztül, de szurkolunk nekik, hiszen az amerikai megjelenés már csak néhány órára van.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.