Tech

Kihagyott lájk miatt bántalmazta feleségét

Figyelem! Úgy tűnik, egyes esetekben a súlyos „lájktalanság” testi sértéshez vezethet.

Történetünk egyik főszereplője Benito Apolinar, aki rendes facebookos módjára élete minden fontosabb eseményéről értesíti ismerőseit. Nem volt ez másképp édesanyja halálának évfordulójával kapcsolatban sem, amiről egy kifejezetten kedves posztban emlékezett meg – majd hátradőlt és várta a lájkokat.

Ezen a ponton egy pillanatra nézzünk magunkba, majd valljuk be, hogy ezzel valószínűleg mi is így vagyunk. Valamiért jól esik, ha félig idegen emberek egy digitális felirat nyomogatásával erősítik az egónkat.

Azonban ekkor megjelent a színen történetünk másik főszereplője, Dolores Apolinar, a texasi férfi egykori felesége, aki dafke nem volt hajlandó megnyomni azt a fránya lájkot. Szó szót követett, majd a szavakat tettek.

A feljelentés szerint eme tettek leginkább ütésekben és masszív hajtépésben teljesedtek ki.

Úgy tűnik, lassan életveszélyessé válik a facebookozás – legalábbis érdemes lehet megkülönböztetés nélkül, mindent belájkolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik