Tech

A Facebook körök helyett listákban gondolkodik

Elirigyelve a Google+ könnyen kezelhető baráti köreit, a Facebook is valami hasonlóval rukkol elő.

Persze a baráti listák már évek óta léteznek a Facebookon, azonban nagyon sok munkával és vajmi kevés megtérüléssel jár azok feltöltése. Általában a legelvetemültebbek is maximum egy néhány főből álló privát és egy valószínűleg sokkal több főből álló letiltott listát készítettek épp annak érdekében, hogy a megosztott tartalmakat már-már Google+-hoz hasonló pontossággal tudják irányítani.

Aztán jött a Google+ és megmutatta, mennyire egyszerű körökbe rendezni az ismerősöket, hogy minden egyes bejegyzésnél könnyedén meg lehessen határozni, ki is olvashatja gondolatainkat. Ez pedig valóban roppant hasznos funkció – vagyis a Facebooknak is létre kellett hoznia valami hasonlót.

A hamarosan mindenkinél bevezetésre kerülő, megokosított baráti listák működésük első körében létrehoznak néhány alapvető kategóriát, mint a haverok vagy a munkatársak, ahova automatikusan betesznek néhány embert. Ezen kívül az újabb listák létrehozása is sokkal egyszerűbbé válik és miután a felhasználó hozzáadta néhány ismerősét egy ilyen listához, a Facebook javaslatokkal áll elő, hogy kinek lehet esetleg még ott helye.

Ezeken kívül lesz egy csillaggal megjelölt lista, ahova az ember a legszűkebb baráti körét veheti fel.

A listák elrendezése után ugyanúgy lehet őket használni, mint eddig (vagy mint a köröket), vagyis pontosan meg lehet határozni, hogy milyen tartalmat kinek szánunk.

A kérdés persze már csak az, hogy az okos listák bevezetése után fogják-e őket tömegesen használni, vagy mindenki hozzászokott már a jelenlegi állapotokhoz?

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.