Tech

Hatszor gyorsabb az internet Budapesten

Hálózatfejlesztés révén Budapesten és környékén 637 bázisállomás átállításával elérhetővé vált a másodpercenként 42 megabit maximális letöltési internetkapcsolat.

Christopher Laska, a Telenor cég vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón mondta el, a hálózat országos kiépítése a Dunántúlon folytatódik, s az összesen mintegy 6.000 állomás cseréjével járó munkálatok befejezését követően minden olyan városban elérhető lesz ez a névleges maximális letöltési sebesség, ahol harmadik generációs – 3G – hálózat van.

A hálózat fizikai cseréje az idén januárban kezdődött, míg az eszközök szállítására vonatkozó szerződést tavaly nyáron kötötte a Telenor a kínai ZTE-vel.

A szerződés listaáron 200 millió euró értékű, de a nemzetközi tapasztalatok szerint az új eszközökből 20-80 százalékos kedvezményt is ad a szállító.

A fejlesztés során az állomások kapacitása is megkétszereződik: a továbbiakban több ügyfél egyidejű, jobb minőségű és stabilabb kiszolgálására lesznek alkalmasak. A hálózat 500 új bázisállomással bővül, amelyek hozzájárulnak a beltéri lefedettség javulásához is.

A vezérigazgató elmondta, a Telenor az idén nemcsak hálózatát fejleszti, hanem teljes üzlethálózatát is átalakítja.

A teljes értékesítési, 230 üzletet érintő, partnerek és beszállítók támogatásával végzett fejlesztés során a legújabb digitális megoldásokat alkalmazzák: a termékfalaknál például kipróbálhatók és összehasonlíthatók lesznek a bekapcsolt készülékek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik