Tech

Hackerek vadásznak hackerekre

SEGA (sega, sonic, )
SEGA (sega, sonic, )

Feltörték a SEGA rendszerét is - a cég sajnálattal közölte, hogy 1,29 millió felhasználójának személyes adatai kerültek a hackerek markába.

Sonic, a villámgyors sündisznó kalandjaiért felelős játékfejlesztő tanult a Sony példájából, és egyből leállította az adatokat tartalmazó SEGA Pass rendszert, majd értesítette felhasználóit az esetről.

A cég elmondása szerint e-mail címeket, születési dátumokat és jelszavakat sikerült ellopniuk a kiberbűnözőknek – igaz, ez utóbbiak titkosítva voltak. Ennek ellenére a SEGA ideiglenesen felfüggesztette a SEGA Pass szolgáltatásait, minden felhasználójának megváltoztatta a jelszavát és természetesen azt javasolja, hogy a biztonság kedvéért ők maguk is módosítsanak a jelszavukon, ha máshol is ugyanazt használták, mint amit náluk.

Egyelőre egyetlen hackercsoport sem vállalta magára a törést, azonban a korábbiakban a Sonyt, az amerikai szenátust és a CIA-t is kikezdő LulzSec hackercsoport ígéretet tett az elkövetők felkutatására és megbüntetésére. Hogy miért? Mert nagyon szerették a SEGA 1998-ban megjelent Dreamcast nevű játékkonzolját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik