Tech

iPhone-pánik: ez vár ránk is?

Két napon át álltak, ültek, sőt, feküdtek sorban Moszkvában az iPhone 4G telefonokért.

Múlt héten még semmi jele nem mutatkozott a hisztériának: a Komszomolszkaja Pravda című lap sokakat megkérdezett, akiknél munkatársai az utcán iPhone telefonokat láttak, s az volt a válasz, hogy nem sietnek lecserélni készüléküket az új 4G-re.

Alighanem nem is a készülék váltotta ki a tömeges érdeklődést, hanem az, hogy az egyik érdekelt cég meghirdette: az első 50 vásárlónak, aki fel tud mutatni egy iPhone 3G készüléket, 50 százalék kedvezményt ad az új mobil árából.

Egy másik vállalat már napokkal előbb megkezdte az előjegyzések felvételét, egy továbbinál pedig ajándékot ígértek az első vásárlóknak.

Oroszországban nem a mobilszolgáltatók árusítják a készülékeket, bár náluk is kaphatók ilyenek, hanem első sorban a külön mobilkészülékek és a hozzájuk való kellékek árusítására szakosodott boltláncok. Ugyanezen boltokban kaphatók a SIM-kártyák is: mindegyik lánc árusítja a szolgáltatók kártyáit.

Kedden villámgyorsan elterjedt Moszkvában, hogy már elkezdték árulni az új készülékeket, ez azonban rémhírnek bizonyult: valójában csak szerda hajnalban kezdődött meg az eladásuk.

Ezért álltak sorba két napon át az éjjel-nappal nyitva tartó boltnál. Az idősebbek először a szovjet módszerrel próbálkoztak: mindenkinek a kezére írják a sorszámát golyóstollal, vagy listára írják fel a neveket érkezési sorrendben. Hamarosan azonban már több lista volt forgalomban, s az egyiken szereplők összetépték a másikon lévők papírját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik