Tech

Egymillióan Pingelnek

Hamar egymillió felhasználó csatlakozott az Apple új internetes hálózatához, a Pinghez.

A megjelenést követő két napon belül hárommillió vásárló töltötte le az iTunes multimédia-szoftver új verzióját, több mint egyharmaduk pedig a Ping tagja is lett – közölte az Apple.

A Pinggel az Apple az online közösségi hálózatok trendjét követi. A felhasználók láthatják, milyen zenét hallgatnak barátaik, illetve követhetik kedvenc zenészeik tevékenységeit is, feltéve, hogy az iTuneson vásárolták a zenét. Ellenkező esetben – tehát az egyéb helyekről beszerzett zenék kapcsán – a Ping annyira tiszteli az adatainkat, hogy gyakorlatilag meg sem jelenünk.

Steve Jobs, a konszern vezetője a szolgáltatás indításakor hangsúlyozta, hogy a hálózat 160 millió felhasználó kiszolgálására elegendő kapacitással rendelkezik. Ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag az össze iTunes felsználót tárt karokkal várják.

Az Apple-nek a közösségi hálózatok világába való belépése nézeteltérésekhez vezetett a piacvezető Facebookkal. Az Apple korábban azt tervezte, hogy a Ping felhasználói facebookos barátaikat is megtalálhatják majd az új hálózaton. A napokon keresztül zajló mizéria után először az Apple próbált meg csendben arrébb állni, majd a Facebook tiltotta ki a Ping-kapcsoló alkalmazást. Bár egyes, az alkalmazást korán indító felhasználók szerint a szoftver még mindig működik, a későn érkezők számára már valóban nem elérhető.

Jobs szerint a Facebook elfogadhatatlan feltételeket támasztott, ezért az indulás utáni gyors szakítás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik