Tudomány

Pár éven belül találkozhatunk földönkívüliekkel

A tudósok szerint közeleg az áttörés, és jó esély van rá, hogy belátható időn belül rábukkannak az idegenekre.

Egyesek úgy vélik, az idegenek, már rég közünk vannak, vagy legalábbis voltak. Előbbiek az elmúlt néhány évtized ugrásszerű technológiai fejlődését, mások az ókor csodáit tulajdonítják nekik.

A hivatalos verzió szerint eddig nem sikerült még egyetlen apró bizonyítékot sem találni, ami a földön kívüli élet létezését igazolná. Jeleket viszont igen, és a statisztika is az UFO-hívők oldalán áll: kicsi a valószínűsége, hogy a végtelen univerzumban az élet egyedül a mi bolygónkon telepedett meg. A földön kívüli élet nyomait kutató intézet, a SETI (Search for Extraterrestrial Intelligence) tudósai szerint hamarosan meg is ismerkedhetünk az űrbéli lényekkel.

Attól kezdve, hogy az emberiség megtanulta, hogyan olvassa a csillagképeket, foglalkoztatott minket az, hogy egyedül vagyunk-e a világegyetemben. A SETI asztronómusa, Seth Shostak szerint erre a kérdésre a nagyon is közeli jövőben választ kaphatunk.

Lakható égitestek a szomszédban?

Shostak a kutatás három módszeréről beszélt: egyrészt olyan vizsgálatok zajlanak, melyek mikroba jellegű életet, vagy annak nyomait keresik – ilyen a Curiosity és az Opportunity, melyek a Mars felszínén kutatnak az élet lehetséges jelei után. Shostak szerint azonban a Föld közvetlen környezetében legalább egy tucat olyan égitest van, mely esetleg lakható, vagy valamikor az volt. A Jupiter Európa és Ganimédesz holdjainak fagyott felszíne alatt óceánok vannak, míg a Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titánon, folyékony metán tavakat találtak, melyek mind lehetségessé teszik azt, hogy ott az élet valamilyen formában kialakuljon.

A második módszer más csillagok körül keringő bolygók légkörét vizsgálja oxigén, metán, illetve egyéb, életre utaló gázok nyomát kutatva. Shostak szerint mindkét módszer eredményt hozhat a következő húsz évben.

A harmadik elgondolás nem pusztán életet, de intelligens életet keres. A SETI feladata az, hogy a világegyetemet fürkéssze abban bízva, hogy szándékos vagy véletlenszerű, ám mindenképp tudatosnak tekinthető megnyilvánulásokba botlanak. Az eljárás sikerét nehéz megjósolni, Shostak szerint egy pár millió csillagrendszer átvizsgálásával lenne rá reális esély – jelenleg pedig ennek kevesebb, mint egy százalékánál tartunk. A csillagász azonban bízik benne, hogy a technológia fejlődése felgyorsíthatja majd a keresést.

Az lenne a meglepő, ha csak nálunk volna intelligens élet

A matematika egyébként azt valószínűsíti, hogy nemcsak mikroba szintű, de akár intelligens élet is van rajtunk kívül az univerzumban. A NASA Kepler teleszkópja szerint mintegy négymilliárd csillag van a galaxisunkban, és átlagosan 1,6 bolygó kering körülöttük. Ezek közül minden ötödikről valószínűsíthető, hogy a Földhöz hasonló. Ez azt jelenti, hogy több tízmilliárd olyan bolygó van a Tejútrendszerben, ami esetleg lakható lehet. És ez még csak egyetlen galaxis. Seth Shostak bizakodó: „Felettébb rendkívüli lenne, ha a Föld lenne az egyetlen olyan bolygó, ahol intelligens élet alakult ki.”


Persze lehetséges, hogy a SETI program csillagászait a nagyon is földi, anyagi dolgok is arra biztatták, hogy minél közelebbi határidőt ígérjenek: A SETI évente mintegy 1 millió dollárból működik, kevés a kutatójuk, és a két teleszkópjuk finanszírozása sem zökkenőmentes, miközben Kína sokkal nagyobb vizsgálóeszközt épít, s ebben a munkában az Egyesült Államok kutatói nem vesznek részt. Shostak ezért is köthette feltétlen optimizmusát nagyon is világos feltételekhez: igen, a közeljövőben találkozhatunk E.T.–vel (egy mikroszkópon keresztül), ha a SETI továbbra is megkapja a Kongresszustól a működéséhez szükséges támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik