Bár Magyarországnak a közözs külpolitikára – Tisza István szavaival élve – csak “irányadó befolyása volt”, a nyugati sajtó 1918-ban mégis a volt magyar miniszterelnököt tekintette a „leggyűlöletesebb ellenségnek”, a központi hatalmak harmadik legfontosabb emberének II. Vilmos német császár és Erich Ludendorff német tábornok után – írja a Múlt-kor.hu.
Az kétségtelen, hogy a háborús miniszterelnök a hadba lépés után a háború elkötelezett híve volt, de mindig a magyar érdekeket tartotta szem előtt. Mennyire voltfelelős 1914-ben a háború kirobbanásáért? A legfontosabb döntéshozók e tekintetben a Monarchiában a három közös miniszter, a két birodalomfél miniszterelnöke és a közös uralkodó volt. E hét fős tanácsból akkor egyedül Tisza volt a Szerbiának küldendő hadüzenet ellenzője.
Jól látta, mi fog történni
Reálpolitikusként jól átlátta: ha a Monarchia bekebelezné Szerbiát, akkor drasztikusan megnőne a délszláv elem a birodalomban, ami akár trializmushoz, vagy az immár egyesült jugoszlávok kiválásához vezethetne. Mindkét lehetőség csökkentené Magyarország jelentőségét, sőt még a Szent István-i ország integritását is veszélyeztetné. Egy vesztes háború következményei pedig nyilvánvalóan tragikusak lehetnek.
A szarajevói merénylet után összeölő minisztertanácsban elmondta: Szerbia megtámadása „minden emberi számítás szerint Oroszország beavatkozását s így a világháborút idézné fel”. Az akkor még szövetséges Román Királyság támadásától tartott, „miáltal a háború esélyei reánk nézve igen kedvezőtlenül alakulnának” – a próféta szólt belőle.
Ferenc József és Tisza István (forrás: wikipedia.hu)
A magyar miniszterelnök két hétig késleltetni tudta a konfliktust. A július 18-i közös minisztertanácson Tisza végül elfogadta a felhozott érveket és beleegyezett az ultimátum elküldésébe. Mint ismeretes, a 23-án elküldött ultimátumot az orosz támogatás tudatában a szerbek elutasították, július 28-án, egy hónappal a szarajevói merénylet után pedig kitört a háború.
Válságban ki kell mondani az igazságot
Katonailag a világháború már 1918 augusztusában eldőlt. Október 4-én világossá vált Woodrow Wilson amerikai elnök viszontválaszából, amelyet Wekerle miniszterelnöknek küldött, hogy a szövetséges hatalmak nem a Monarchiával, hanem annak utódaival tervezik a békerendezést. Tisza ekkor még hitte, hogy lehetséges Magyarország integritásának fenntartása a status quo alapján, míg az antantbarát Károlyiék ezt csak a demokratikus átalakulással látták lehetségesnek.
Tiszának ellenben régi meggyőződése volt, hogy az általános választójog veszéllyel jár. Drámai beszéde, amit a Képviselőházban mondott október 17-én, bevonult a történelem lapjaira: „Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály tisztelt képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük. Elvesztettük nem abban az értelemben, hogy ne tudnánk még tovább is szívós és hősies védekezést kifejteni, de igenis elvesztettük abban az értelemben, hogy (…) a háború megnyerésére többé reményünk nem lehet.”
Sokan bírálták Tiszát ezért a kijelentésért, mert vezető politikus szájából elsőként hangzottak el nyilvánosan ezek a szavak. Tisza a bírálatokra azt felelte, hogy válságos helyzetekben ki kell mondani az igazságot, mert annak elhallgatása súlyosabb következményekkel is járhat. Mindenesetre már nem lehetett volna sokáig késleltetni a birodalom összeomlását, így hát Tisza „epizódja” legfeljebb gyorsította a folyamatot.
Tisza István (forrás: wikipedia)
„Én éppúgy sajnálom”
Rendkívül fontosnak tartotta meggyőzni a nyugati hatalmakat, hogy Benešék által „félre lettek informálva” és „az emberi haladás és szabadság fő érdekei is azt követelik, hogy a magyarság teljesítse küldetését a Duna-medencében”. Megindokolta az 1914-es eseményeket is: „a magyar nemzet (…) mindent elkövetett a béke fentartására, elment a béketűrésnek olyan hosszú útján, hogy már jóformán világnevetség tárgyává kellett lennie, és csak akkor ragadott fegyvert a kezébe, midőn a bizonyítékok” meggyőzték, hogy „megalázzanak, aztán tönkretegyenek bennünket”.
Október 22-én Tisza a király engedélyével dokumentumokkal is igyekezett bizonyítani, hogy ő eleinte ellenezte a háborút és hogy neki köszönhetően nem lett hadicél Szerbia bekebelezése. A királyi levéltár titkos dokumentumai egyébként csak 1919-re lettek kutathatóak, így a közvéleményre ez ekkor nem lehetett hatással. Az ellene zúduló propagandalavinát már nem tudta megállítani. 1918. október 31-én pesti villájában szervezett merénylet áldozata lett, a vértelen őszirózsás forradalom egyetlen áldozata. „Én éppúgy sajnálom, mint önök ezt a borzasztó katasztrófát, ami az országra szakadt, de ha jobban volnának informálva, nem vádolnának engem” – mondta a berontó katonánknak.
További érdekes történelmi tényekért kattintson a Múlt-kor.hu-ra.
